Magyarország
Elhunyt Suchman Tamás volt MSZP-s képviselő, miniszter
Meghalt Suchman Tamás volt MSZP-s parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori minisztere – közölte a Magyar Szocialista Párt Országos Központja az MTI-vel vasárnap.
Suchman Tamás 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a parlamentben – írták.
1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd 1996-ban átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének – olvasható az MSZP közleményében.
A párt emlékeztet: Suchman Tamás, életútjának elismeréseként, 2011-ben megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.
„Suchman Tamás halálával egy, a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el” – írta az MSZP.
(Kiemelt kép: Andreas Lischka/Pixabay)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója