Magyarország
Gyurcsány még 30 évet adna magának politikusként
Segítené vagy hátráltatná az ellenzéket, ha hátralépne? – szegezték Gyurcsány Ferencnek a kérdést egy, a napokban szegedi fiatalok körében megtartott klubesten.
„Mindig felteszed a kérdést, hogy Gyurcsány mit keres még a politikában, miért nem vonul vissza? Akkor most itt a válasz” – reagált közösségi oldalán az elnök egy rövid videórészletet mellékelve a fórumról.
A Demokratikus Koalíció elnöke a következőket válaszolja: „nem úgy kell legyőzni Egerszegi Krisztinát, hogy azt mondjuk, maga ne induljon, kisasszony, hanem tessék jobbnak lenni”. Neveket nem említett, mert „nem lenne szép” tőle.
Felemlítette, hogy „2002 óta legalább tíz ellenzéki formáció lépett színre – hol vannak? Én hátráltattam őket? Én miattam áll 2 százalékon az LMP és az MSZP, 5 százalékon a Momentum?” – tette fel a költői kérdéseket.
Kijelentette, hogy „a ‚gyurcsányozás’ az intellektuális és morális középszer, még rosszabb esetben silányság”. Hozzátette, hogy aki gyurcsányozik, a Fidesz álláspontját mondja föl, „meg akarnak ölni a szó politikai értelmében, ez nem probléma, csak miért engedném?”
Szóba került az MSZP is. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „mínusz kettőről kezdtünk. Én vagyok az a csávó, aki mikor lemondott az elnökségről és kijött a Jókai utcai székházból, kamerák kereszttüzében leköpték”. Emlékeztetett, hogy már 2010 őszén jelezte, ha nem csinálnak egy nagy demokrata pártot a szocialista pártból, „akkor végetek lesz”. Ma viszont a DK-nak van 20 százaléka, „a többieknek egy”.
„Én menjek el? Mi a bűnöm? Tessék megmondani! Valaki bizonyította, hogy elvettem három forintot? Hogy cigányokat és zsidókat akartam kitelepíteni? Valaki bizonyította, hogy ki akartam vinni az unióból Magyarországot?” – tette fel a kérdéseket Gyurcsány Ferenc.
Szerinte az ellenfelei szeretnék kirugdalni a politikából, mire „a még gyengébb és még közepesebb, a saját oldalamon lévő csávók, merthogy tehetségtelenek, ezt látják a legkönnyebb megoldásnak, hogy megszabaduljanak tőlem. Tessék legyőzni, tessék jobbnak lenni, tessék egy jobb országot csinálni, és elmegyek a francba. 62 éves vagyok, nincs már sok időm, még egy harminc évet nyomok nekik, hogy örüljenek” – idézi a DK elnökét a 24.hu.
(Kiemelt kép: 2020.02.09 Budapest. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap)