Magyarország
Ismét hazánkba látogat Ferenc pápa
Megerősített információk szerint ismét hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő több városba is ellátogat majd.
A katolikus.ma információi szerint Ferenc pápa tavasszal, megerősített információk szerint áprilisban érkezik Magyarországra hivatalos állami látogatás keretében.
A több napos látogatás alkalmával Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, a diplomáciai testületek tagjaival, illetve az egyház képviselőivel, papjaival. Feltételezhetően a történelmi egyházak képviselőivel is találkozik. A pápalátogatás témája az ifjúság lesz, noha az Ifjúsági Világtalálkozót Lisszabonban tartják augusztus 1. és 6. között. Talán ez a pápalátogatás hozzásegíti a magyar egyházat az ifjúsági világtalálkozóra való előkészülethez.
A pápalátogatás programja még nem végleges, úgy tudjuk Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet és ellátogat Szegedre. Látogatása több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt.
Mint ismert, Ferenc pápa 2022. április 21-én fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt az első hivatalos útja. A miniszterelnök a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy jövő évi magyarországi látogatásra.
Ezt követően Novák Katalin köztársasági elnök 2022. augusztus 22-én járt magánaudiencián a pápánál, ahol a hivatalos meghívólevél átadására is sor került. Ferenc pápa a köztársasági elnök tájékoztatása szerint megerősítette látogatási szándékát, így elkezdődött a pápalátogatás előkészítése.
A pápalátogatásért állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felel, melyet a kormány kiemelt fontosságú eseménnyé nyilvánított. Ez alkalomra már az Operatív Törzset is felállították, melyet Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezet – írja a portál.
(Kiemelt kép: Csíksomlyó, 2019. június 1. Ferenc pápa érkezik szentmiséje helyszínére, a csíksomlyói hegynyeregbe, Erdélyben 2019. június 1-jén. A katolikus egyházfő háromnapos pasztorális és ökumenikus apostoli látogatáson vesz részt Romániában. MTI/Veres Nándor)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!