Magyarország
Délutántól jár az M3-as metró a Deák tér és a KöKi között
Hétfő délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán, ezt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval – közölte korábban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A BKK tájékoztatása szerint este 9 óráig – amellett, hogy a 3-as metró a Deák Ferenc tértől már közlekedik Kőbánya-Kispest felé – a Göncz Árpád városközponttól a Kálvin térig járnak még a pótlóbuszok, utána az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig mennek.
Keddtől hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.
Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
A Nagyvárad térnél – az állomás felújítása miatt – a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg.
(Kiemelt képünk:Budapest, 2020. január 22.
A 3-as metró felújított szerelvényei a BKV Kőér utcai járműtelepén, ahol sajtótájékoztatót tartott a kocsik műszaki állapotáról Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóságának vezetője 2020. január 22-én.
MTI/Balogh Zoltánn)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt