Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Több budapesti kerületet is érint a legújabb kerékpárút-fejlesztés

Létrehozva:

A II., III. és XIII. kerületben is javulnak a kerékpáros- és gyalogos közlekedés feltételei.

A II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó fejlesztések kezdődhetnek idén nyáron. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak – írja a BKK közleménye. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindult.

A projektterület a Bécsi út–Frankel Leó út–Nagykörút–Lehel utca–Róbert Károly körút–Dagály sétány–Árpád híd–Vörösvári út által határolt területet fedi le. A tervezés és engedélyeztetés folyamata lezárult, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásról szóló ajánlati felhívás 2023. január 20-án jelent meg. Az eredményes közbeszerzési eljárást követően a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron kezdődhet. A pontos műszaki tartalmat a beérkező árajánlatok után határozza meg a BKK, ahogyan azt is, hogy a rendelkezésre álló forrásnál magasabb ajánlatok érkezésekor mely elemeket lehet megvalósítani, és melyeket nem.

A tervek szerint új kerékpáros-kapcsolatok jöhetnek létre a II., a III. és a XIII. kerületben, a fejlesztések egyúttal azt a célt is szolgálják, hogy tovább ösztönözzék a fővárosban közlekedőket a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás használatára.

(Kiemelt képünk: Kerékpárosok a 7. Tour de Rákosrendező kerékpáros felvonuláson a CivilZugló Egyesület szervezésében a XIV. kerület Polgármesti Hivatala előtt, Budapesten 2021. szeptember 19-én. Fotó: Dimény András)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink