Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Fürjes Balázs szerint Budapest most még inkább képes lenne olimpiát rendezni

Létrehozva:

A kormány nem adta fel az olimpiarendezés ötletét, és van rá esély, hogy a 2036-os olimpia megrendezésére pályázik az ország.

A létesítmények készen állnak, de Budapestnek és az olimpiai bizottságnak kell jeleznie, hogy érdemesnek látja újra megpróbálni a pályázást – mondta Fürjes Balázs az Insidethegames-nek, amit a hvg.hu szúrt ki.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint ha Magyarország már 2017-ben úgy értékelte, hogy alkalmas egy olimpia megrendezésére, akkor most „még inkább az”. Azóta ugyanis felépült a Duna- és a Puskás Aréna, hamarosan pedig átadják az atlétikai stadiont is.

Az interjú során szóba került a 2017-es visszalépés, aminek okaként a politikus a „politikai turbulenciát” nevezte meg.

Fürjes szerint legközelebb a 2036-os olimpia rendezésére jelentkezne, de erről a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest vezetése dönt. Fürjes tavaly bekerült a 2032-es brisbane-i olimpiát előkészítő bizottságba.

A 2036-os olimpia rendezéséért többek között Egyiptom, Németország, India, Indonézia, Mexikó, Katar, Dél-Korea és Törökország is érdeklődik.

(Fotó: MTI/Kovács Anikó)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink