Magyarország
Hétfőtől tárgyal az Országgyűlés az EU által kért változtatásokról
Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.
Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Koltai Imre (MSZP) volt országgyűlési képviselőről.
A napirend előtti felszólalások és a napirend elfogadása után megvitatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, majd szavaznak is az előterjesztésről.
A törvényjavaslat egy teljesen új, a büntetőeljárási szabályozásban eddig ismeretlen eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén.
A határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.
Ezt követően bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáit folytatják le. A napirenden szereplő mind a négy törvényjavaslat az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges.
A jogalkotási törvényt azért módosítják, mert a kormány vállalta, hogy a jogszabálytervezetek kilencven százalékát társadalmi egyeztetésre bocsájtja. Egy másik törvényjavaslat lehetővé teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását.
Az uniós kondicionalitási eljárás lezárása érdekében a kormány az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslattal létrehozza az EU pénzügyi érdekeinek védelmében fellépő Integritás Hatóságot, valamint a javaslattévő feladatot ellátó Korrupcióellenes Munkacsoportot.
Egy másik előterjesztés a közérdekű adatigényléseknél megszünteti „a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételéhez” kapcsolódó költségtérítés megállapításának lehetőségét. A jövőben a kormány rendeletben határozza meg az iratok másolásáért, kézbesítéséért elkérhető maximális összeget.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója