Magyarország

Elhagyta a lakáskulcsát, ezért felgyújtotta az ajtaját

Published

on

Felgyújtotta az ajtaját egy nő Óbudán. Tervét átgondoltan, a lakóközösségre való tekintettel valósította meg.

Hosszú és nehéz napja lehetett annak a 43 éves hölgynek, aki szeptember 15-én, csütörtökön felgyújtotta az ajtaját, mert elhagyta a lakáskulcsát. Amikor szembesült a helyzettel, nem hívott lakatost, hanem úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi az ügyet. A III. kerületi társasház ajtaján hagyott egy üzenetet: „A 7. emeleten füsttel járó tevékenység lesz a nap folyamán. A kellemetlenségekért elnézést kérek” – és munkához látott.

A lakása elé, a folyosóra újságpapírokat és kisebb fadarabokat halmozott fel egy kis kupacba, majd meggyújtotta a kis halmot, remélve, hogy be tud jutni a lakásba, ha az ajtaját védő rács ajtófélfája is lángra kap. A lépcsőházban ugyan tűz nem keletkezett, viszont az épület füsttel telítődött – olvasható a rendőrség közleményében.

A rendőrök a helyszínen fogták el az asszonyt, majd a mentők füstmérgezés gyanújával, rendőri kísérettel vitték be a kórházba. A III. kerületi Rendőrkapitányság közveszély okozása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.​

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version