Megy a megye?

Gumicsont, figyelemelterelés vagy az ezer éves magyar államiság szerves fejlődése, beleértve az európai civilizáció sarokköveinek megvédését? Vármegyéket és főispánokat írna a gránitszilárdságúba a Fidesz.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jegyzi azt az Alaptörvény-módosítást, amely a jelenlegi megyéket „vármegyére”, a kormánymegbízottakat pedig „főispánra” nevezné át. Az indok pedig: „A magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak. A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.

Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

Azt sajnos nem fejti ki Kocsis, miként is fogja e két szó megvédeni az európai civilizáció sarokköveit, annyi azonban bizonyos, féligazságokat tartalmaz az indoklás.

Magyarország jelenlegi, területi igazgatási felosztása valóban 1950-től van érvényben. A kommunista diktatúra alakította ki a tanácsi (szovjet) rendszert, valamint húzta meg a 19 megye határát, és hagyta el a vár- előtagot. Utóbbi azonban már jóval korábban is opcionális volt. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk „némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az ezzel

kapcsolatos intézkedésekről” például 47 esetben tartalmazza a „megye” kifejezést, míg a „vármegye” szót egyetlen egyszer sem. De messze nem ez az egyetlen jogforrás, amelyben a megye és a vármegye teljesen egyenértékűen szerepel.

A „főispán” kifejezés, melyet a mai kormánymegbízottak kapnának természetesen nem helyettesíthető mással, hisz konkrét tisztséget jelölt. Mégpedig a király által kinevezett, a vármegye élén a kormányzatot képviselő főtiszt megnevezése volt – szemben az alispánnal, akit helyben választottak. Akár ráhúzható lenne a mai kormánymegbízott-megyei közgyűlés kettősre a minta – de nem. Ugyanis az egykori főispánok, amellett, hogy bírói jogkörrel is rendelkeztek, a mai kormánymegbízottakénál jóval szélesebb körben nyúlhattak bele a helyiek életébe.

Miközben a közéletet azonnal eluralta a vármegye-főispán vita – a megszólalók jelentős része gumicsontnak, figyelemelterelésnek látja a kormányzati kezdeményezést. Márpedig van miről elterelni a figyelmet: az infláció vágtat és a jegybank szerint is legkorábban ősszel lehet némi javulásra számítani, a forint immár tartósan elhelyezkedett a devizák futottak még kategóriájában, messze leszakadva a többi, régióbeli fizetőeszköztől. Szintén igyekezett a központi kommunikáció minél kisebb hírverést csapni akörül, hogy Orbán Viktor telefonon egyeztetett a magyar állam ellenségének nevezett ukrán elnökkel, majd hivatalosan is támogatta Ukrajna uniós tagjelöltségét.

Többekben – így Jávor Benedek EP képviselőben is – felmerült azonban: a historizáló kifejezések visszahozása – ami nem csak az ellenzéket, de a Fidesz-tábort és politikusokat is megosztja – csupán az első lépése egy olyan átfogó önkormányzati reformnak, amelynek során drasztikusan csökkentik a helyi, választott vezetők befolyását és döntési jogköreit, a fősipánok, vagyis a miniszterelnök (az idevágó, történeti kifejezéssel élve: a király) kinevezettjei javára.