Magyarország

Moziban kapták el a gyanúsítottat

Published

on

BŰNÜGYI HELYSZÍNELŐK ZUGLÓBAN ÁPRILIS 3-ÁN ESTE | FOTÓ: MIHÁDÁK ZOLTÁN – MTI

Részben beismerte tettét a vasárnapi zuglói gyilkosság gyanúsítottja, azonban magát az emberölést nem – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője hétfői sajtótájékoztatóján a rendőrség székházában.

Gál Sándor elmondta, hogy április 3-án 19 óra után értesítették a mentőszolgálattól a rendőröket, hogy egy Csömöri úti társasház egyik lakásában holtan találtak egy 30 éves nőt. A mentők idegenkezűségre utaló nyomokat és elváltozásokat láttak a holttesten, a helyszínre érkező rendőrorvos is megvizsgálta a nyaki véraláfutásokat, amelyek arra utaltak, hogy az áldozatot megfojtották. A folyamatban levő igazságügyi orvosszakértői vizsgálat is ezt erősíti.

A BRFK vasárnapi közleményéből az derült ki, hogy egy nyolcéves fiú telefonált a 112-es segélyhívószámra és azt mondta a diszpécsernek, hogy édesanyja rosszul van. A mentők megpróbálták újraéleszteni a 30 éves nőt, de már nem tudtak segíteni rajta.

Gál Sándor most elmondta, hogy a helyszíni szemlével párhuzamosan meghallgatták a nő 8 éves fiát, aki beszámolt arról, hogy a lakásban rajta és az anyján kívül a nő Károly nevű élettársa is ott volt. Az anya ebéd után táncolni hívta a férfit, ám tánc közben a férfi könyökkel megütötte a fiú szemét, ami felháborította az asszonyt, aki pofon vágta a élettársát, a vita pedig tettlegességig fajult a lakás különböző helyiségeiben: a nagyszobában, a fürdőszobában, végül a konyhában.

A bántalmazásoknak a gyerek zömmel csak fültanúja volt, a konyhában végződött eseménysort követően az élettárs a fiút beküldte elbújni a szekrénybe, azzal, hogy egy óra múlva jönnek a rendőrök és elviszik. A gyerek pár órával később előbújt a rejtekhelyéről, látta, hogy a férfi nincs a lakásban és rátalált az anyjára, aki már nem lélegzett.    

A rendőrök azonosították az élettársat, egy 30 éves budapesti férfit, aki idén januártól állt kapcsolatban az anyával, és elfogták, miközben egy mozielőadást nézett édesanyjával, majd emberölés bűntettével gyanúsították meg. A férfi részben beismerte tettét (magát az emberölést nem), így őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, a szülők nélkül maradt kisfiú pedig nagyszüleihez került.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version