Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Veszélyesebb a kémügy, mint gondolnánk

Létrehozva:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) beszél meghallgatásán az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén az Országházban 2021. december 9-én. | Fotó: MTI / Soós Lajos

A volt moszkvai magyar nagykövet szerint végső esetben Magyarországot akár ki is zárhatják a NATO-ból, miután kiderült: az oroszok évek óta, és még most, az orosz–ukrán háború idején is látják a magyar külügy titkait. 

„Kampányhazugságokra nem reagálunk” – mindössze ennyit reagált a külügyminisztérium a Népszavának, miután a Direkt36 oknyomozó portál több, megbízható forrásra hivatkozva azt írta: az orosz belbiztonság (FSZB) és az orosz katonai titkosszolgálat (GRU) hekkerei már jó ideje feltörték a magyar külügyi hálózatot és levelezését. Vagyis az orosz kormányszervek beleláthattak még a bizalmas minősítésű magyar diplomáciai levelezésekbe is. A fertőzés kiterjedtsége arra utal, régóta figyelték a magyar külügy levelezését, a minisztérium és több mint 90 magyar külképviselet körülbelül 150 objektumának számítógépei voltak érintettek.

Az orosz kémkedés 2021 második felére vált nyilvánvalóvá a magyar nemzetbiztonságnak, ekkor értesítették Szijjártó Pétert is a behatolásról. Ennek ellenére nincs nyoma annak, hogy a külügyminiszter vagy Orbán Viktor miniszterelnök szóvá tette volna a történteket. Annak sincs nyoma, hogy a magyar fél hivatalosan értesítette volna az Európai Unió és a NATO tagállamait az esetről.

Székely Árpád volt moszkvai nagykövet a Klubrádióban annak a véleményének adott hangot, hogy ha nem értesítették a szövetségeseinket, akkor az olyan súlyos mulasztás, amelyért akár ki is zárhatják Magyarországot a NATO-ból. A volt moszkvai nagykövet úgy véli, hogy a magyar külügy ilyen szintű kiszolgáltatottsága számos kérdést felvet, és kormányváltás esetén ezt az ügyet különös alapossággal kell kivizsgálni. Mivel szövetséges államokról van szó, az lett volna a legfontosabb, hogy értesítsék őket arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium védett hálózatához is hozzáférhettek a hekkerek, amelyeken e szövetségesek biztonságát is érintő titkos adatokat tárolnak.

„Ha ezt nem tették meg, az több, mint hiba” – mondta a diplomata, aki szerint ez a mulasztás olyan elképesztő vétség, amelynek következményeképp – különösen úgy, hogy egy szomszédos országban háború dúl – akár dönthetnek úgy szövetségeseink, hogy Magyarországot kizárják a szövetségből, de legalábbis a NATO legtitkosabb információit nem osztják meg Magyarországgal.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink