Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A kiéhezett Herszont fosztogatják az oroszok

Létrehozva:

BIZTONSÁGI KAMERÁS FELVÉTEL OROSZ HARCI JÁRMŰVEKRŐL HERSZON KÖZPONTI TERÉN 2022. MÁRCIUS 2-ÁN | FOTÓ: EYEPRESS / AFP

Nemcsak éheznek a lakosok az ukrajnai Herszonban, de még az orosz katonák terrorjától is tartaniuk kell, akik csapatokban fosztogatják a várost még meglévő élelmiszer után kutatva – számolt be csütörtökön a CNN.

Herszon egyik lakója elmondta, hogy a városban káosz és pánik uralkodik, mivel a lakosok megpróbáltak alapvető szükségleti cikkekhez jutni az Ukrajnát érő orosz invázió közepette. A boltok és a gyógyszertárak üresek. Amellett, hogy a lakosságot súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány sújtja, az orosz katonák is fosztogatnak élelem után kutatva.

Ihor Kolikhajev, Herszon polgármestere szerdán a Facebook-oldalán megosztott nyilatkozatában közölte, hogy az ukrán hadsereg már nem tartózkodik a városban, a lakosoknak mostantól a „város közigazgatásához érkezett fegyveresek” utasításait kell követniük. „A város immár orosz ellenőrzés alá került”.

Az ukrán kikötőváros bevételéről Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője is beszámolt. Konasenkov szerint – a helyiekkel ellentétben – a város polgári infrastruktúrája, életfenntartó létesítményei és a városi közlekedés a megszokott módon működnek, a városban élelmiszerből és alapvető cikkekből nincs hiány. A helyi hatóságokkal tárgyalások folynak a szociális infrastruktúra működésének fenntartásáról is.

A dél-ukrajnai Mariupolban egyelőre tartja magát az ukrán hadsereg. Elfoglalása a Fekete-tengeren fekvő Herszon kikötővel együtt szárazföldi folyosót biztosítana Oroszország számára a Krímhez, amelyet 2014-ben foglalt el. Az oroszok célja a kulcsfontosságú városok egymás utáni elfoglalásával az, hogy megszakítsák a logisztikát, megakadályozzák a szállítmányok áramlását és az ukrán egységek utánpótlását.

MTI / 168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink