Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Senki nem erre a forgatókönyvre számított

Létrehozva:

Egy találatot kapott épület Kijevben | Fotó: AFP / Daniel Leal

Makai József, a 168 Óra főszerkesztője korábban több háborús helyszínről tudósított már, köztük a Balkánról és Afganisztánból is. Most Ukrajnába utazott.

Makai József Kijevből tudósít a háborús helyzetről. Péntek reggel a Klubrádióban és a 168.hu oldalon futó KeljFelJancsi című műsorban beszélt tapasztalatairól és a városban uralkodó hangulatról. 

Kijevben 6 óra 56 perckor ismét légvédelmi szirénák szólaltak meg, azóta pedig több hullámban jeleztek légiveszélyt. „Az éjjel vagy orosz rakéták hullottak a városra, vagy az ukrán légvédelem lelőtte az orosz rakétákat, mindenesetre nagy robbanásokat lehetett hallani” – ismertette a legfrissebb eseményeket.

Makai szerint ennek ellenére az ukrán fővárosban egyelőre nincs probléma a közbiztonsággal. „Gépkarabélyos rendőrök, mozgósított katonák és páncélos járművek jelentek meg Kijev különböző pontjain. A város egyrészt nagy mértékben kiürült, másrészt érezhető, hogy arra számítanak, az oroszok keletről és nyugatról is körbe akarják venni a Kijevet” – mondta.

A tudósítót, ahogy a legtöbbeket, meglepte az orosz támadás, szinte senki nem erre a forgatókönyvre számított.

Azzal kapcsolatban, hogy meddig tudják feltartóztatni az orosz előrenyomulást, Makai József leszögezte, nehéz megmondani, attól függ, ki mennyi fegyverrel rendelkezik. Elmondta, hogy a nyugati hatalmak évek óta próbálják felszerelni az ukránokat védelmi fegyverekkel, de ez mostantól nem lesz egyszerű. „Egyelőre úgy tűnik, az ukrán légvédelemnél vannak súlyos hiányosságok” – vélekedett.

Makai személyes tapasztalatairól is beszélt. Jelenleg egy olyan szállodában lakik, ahol szinte csak újságírók húzzák meg magukat, és egyelőre nem látszik, a hoteleknek kell-e tartaniuk az esetleges orosz légicsapástól. „Az utcán abszolút érezhető a feszültség, az ukránok tudják, hogy nem jó a helyzetük, sőt valószínűleg azzal is tisztában vannak, hogy ez fokozódhat” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon sok fegyveres van az utcákon. 

Munkatársunk nem tartja lehetetlennek azokat az elképzeléseket, hogy Putyin nem elégszik meg a két szakadár megyével, és nagyobb szeletet akarhat Ukrajnából. „Nem számítok viccre, az oroszok ezt végig fogják taposni. És lehet, hogy egész más elképzeléseik vannak, mint mi azt elsőre gondoltuk” – jelentette ki, de mint mondta, tudósítóként a most történtekkel van dolga, nem az a feladata, hogy prognosztizáljon vagy a múlttal foglalkozzon. „Óriási a kísértés, hogy világpolitizálni kezdjek, de talán még nem bolondultam meg” – jelentette ki.

 

Cserdi Dóra

Legnépszerűbb cikkeink