Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Zelenszkij: Nem adunk fel semmit

Létrehozva:

Ukrajna 200 méteres nemzeti zászlója a Kijevi Olimpiai Stadionban a Nemzeti Egység Napján 2022. február 16-án | Fotó: Stringer / Sputnik via AFP

Helyszíni tudósítás.

„Nem félünk senkitől és semmitől”, mondta kedden, a kora hajnali órákban sugárzott beszédében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök azután szólalt meg, hogy hétfő késő este Vlagyimir Putyin bejelentette, aláírta a rendeletet, amellyel elismeri önálló államként a két szakadár ukrajnai területet.

Putyin parancsot adott az orosz hadseregnek, hogy békefenntartóként vonuljon be a térségbe. A helyiek szerint az orosz harcjárművek már meg is jelentek a szakadárok által ellenőrzött területen, ám ezt kedden reggel más forrásból még nem lehetett megerősíteni. Az ún. Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok eddig is Oroszország támogatásával létezhettek, ám Moszkva tagadta, hogy fegyveresei és szolgálatai részt vennének a konfliktusban, amelyet a Kreml eddig polgárháborúnak nevezett.

A két területet Kijev – és a nemzetközi közösség is – Ukrajna részének tartja, akárcsak a Krím-félszigetet, amelyet az orosz csapatok 2014-ben megszálltak, majd a vitatott érvényességű népszavazás eredményére hivatkozva Moszkva annektált.

„A saját földünkön vagyunk, nem félünk senkitől és semmitől, nem tartozunk senkinek semmivel. És nem adunk fel semmit”, mondta Zelenszkij. „Ez nem 2014 februárja, hanem 2022 februárja. Ez egy másik ország. Ez egy másik hadsereg. Egy cél van, a béke”.

Az elnök arra célzott, hogy az ukrán fegyveres erők más minőséget képviselnek, mint nyolc éve. Harcedzettek, tapasztaltak lettek, illetve jelentős nyugati – elsősorban amerikai – segítséget kaptak képzésben és felszerelésben.

„Nagyon fontos, hogy kiderüljön, ki az igazi barátunk”, mondta az ukrán elnök. Szerinte lesznek, akik „továbbra is csak szavakkal ijesztgetik” Oroszországot.

Kijevben egyébként Zelenszkij beszéde előtt sem volt jele pániknak vagy aggodalomnak. Sem a fővárosban, sem az ország nyugati részén sem tapasztalni különösebb készültséget. Ez talán akkor változhatna meg, ha az orosz csapatok a két ún. népköztársaság területen kívül is megjelennének, és ha Putyin a mostaninál is nagyobb darabot akarna kiszakítani Ukrajnából.

Addig a nyolc éve tartó konfliktusban csak minőségi változás állt be: Moszkva eddig is, jól-rosszul leplezve és álcázva, támogatta a szakadárokat. Hétfőn azonban Oroszország hivatalosan is hadviselő fél lett a nyolc éve tartó háborúban. A hónapok óta tartó csapatmozgások, az ukrán határ mellett zajló állítólagos hadgyakorlatok után Putyin cselekvésre szánta el magát, talán mert nem akart vesztesnek tűnni.

Mostantól az a kérdés, mennyire elszánt, meddig akar elmenni. És hány barátja is van Ukrajnának?

Legnépszerűbb cikkeink