Magyarország
Ötven tematikus séta az idegenvezetők világnapján
Tematikus séták, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások, valamint dunai hajózás, városnéző buszos túra és különjáratú villamos is indul Budapest különböző pontjairól az idegenvezetők világnapján.
Idén február 24. és 27. között ismét élőben rendezik meg az eseményt, ez az idei a 20. világnap, amelyet a BKIK szervezésében tartanak. Az Idegenvezető Társaságok Világszövetségének (WFTGA) kezdeményezésére február utolsó vasárnapján 1990 óta hívják fel a figyelmet az idegenvezetői szakmára. Magyarországon nagyjából 15 ezer idegenvezetőt tartanak nyilván, közülük négyezren aktívak Budapesten.
– A fővárosi turisztikai szezon hagyományosan az idegenvezetői világnappal kezdődik – mondta Szatmáry Kristóf, a BKIK tiszteletbeli elnöke. Az országgyűlési képviselő elmondta: nehéz időszakon van túl a szakma, a turizmus 10-15 éves felívelő szakaszába „rondított bele a járvány”. Azonban optimizmussal tekintenek a jövőbe, mivel az elmúlt 1,5-2 évben tapasztalt korlátozásokra már nem kell készülni; az előrejelzések szerint az idén növekedés várható.
A szezonnyitón hagyományosan az idegenvezetőket köszöntik. – Olyan szakma ez, aminek a megbecsüléséről nem lehet eleget beszélni – mondta a tiszteletbeli elnök.
Ez a hét az idegenvezetőkről szól, akik a várost a „legnehezebb helyzetben is el tudják adni”. Idén olyan helyszínekre is ellátogathatnak az érdeklődők, amelyeket még a fővárosiak sem ismernek, rendkívül színes a programkínálat – mondta Csókay Ákos. A BKIK főtitkára szerint a szervezet az Újra nyitva Budapest programmal összhangban felhívja az utazók figyelmét a főváros szépségére, turisztikai értékeire és izgalmas programlehetőségeire. Nem a klasszikus látványosságokat állítják fókuszba, hanem a város kevésbé ismert kincseit mutatják meg. A tavaly online is óriási érdeklődés mellett megtartott, vezetett túrák helyét ebben az évben az élő séták és változatos eszközökön szervezett utak veszik át – mondta.
A BKIK adatai szerint a turizmus területén Budapest a legnagyobb vesztese a 2020 márciusa óta tartó pandémiás időszaknak; a korlátozások egyes turisztikai szegmensekben akár 50 százalékot is meghaladó visszaesést eredményeztek, ez pedig nehéz helyzetbe hozta az idegenvezetőket is.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója