Magyarország

Lépést kell tartani a trendekkel

Published

on

Fotó: Shutterstock

A Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzését 2020 júniusa óta vezető Fórián Zsolt reményei szerint a program új irányelvei néhány éven belül látható változást hozhatnak a magyar futballba.

A szakember, aki egy háttérbeszélgetésen számolt be elképzeléseiről, azt mondta, az edzőképzés egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatal, tapasztalatlan szakembereket a megfelelő irányba terelje, inspirálja őket. Emellett az utánpótláson van a legnagyobb hangsúly, azaz, hogy a fiatal futballistákat nevelő edzők presztízsét növeljék, valamint, hogy az ifjú tehetségeket megfelelően válasszák ki és képezzék 6 és 15 éves kor között.

Hozzátette, hogy a hazai edzőképzésben kiemelt szerepe van a magyar futball tradícióinak, és alapvetően a jelenleg is elterjedt kezdeményező játékfelfogás alapelvének:

„A mai nemzetközi futballban az az értékes labdarúgó, aki tud nyomás ellen futballozni, aki egy ilyen szorult helyzetben is képes jó döntéseket hozni és gyorsan tud támadásból védekezésbe, illetve fordítva váltani. A modern labdarúgás ezt diktálja, minél magasabban kell tudni védekezni, ezzel szemben pedig a lehető legmagabiztosabban kell kihozni a labdát. Erre kell törekednünk a játékosoknál gyakorlatról gyakorlatra, óráról órára, napról napra” – mondta Fórián Zsolt, aki szerint ha ezeknek a trendeknek megfelelően zajlik majd a munka a fiataloknál és a felnőtteknél egyaránt, akkor reményei szerint belátható időn belül látható minőségi javulás figyelhető majd meg a hazai labdarúgásban.

Ennek érdekében a jelenlegi edzőképzésben pozitív, támogatói szemlélet kialakítása a cél, ahol mindenki tud örülni a másik sikerének. Rendkívül fontos a módszertani fejlesztés, a tudásmegosztás, amelynek elengedhetetlen része a klubokkal való folyamatos együttműködés – hangsúlyozta.

Fórián Zsolt kiemelte, hogy ugyan a kluboknak megvan a saját filozófiájuk, a szövetség programjára egyelőre úgy tűnik, nyitottak az egyesületek, amelyek minden segítséget megkapnak, legyen az akár a legfrissebb videós tananyag vagy szakmai publikáció.

A beszélgetésen elhangzott az is, hogy a kluboknak és a rendszerből már korábban „kikerült” edzőknek is érdeke az, hogy lépést tartsanak a változásokkal. A szövetség folyamatosan figyeli a munkát, és ha valahol súlyos lemaradást tapasztal – a játék vagy egy edzés minőségében például –, akkor abban az esetben minden támogatást biztosít a csapatoknak és az edzőknek, azonban szélsőséges esetben szankciókkal is beavatkozhat.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version