Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pártok tömege készül a választásra

Létrehozva:

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Csaknem 270 párt indulhat az április 3-ai országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Az OBH nyilvántartásában 267 jogerősen bejegyzett párt szerepel.

Az állami hírügynökség összefoglalója szerint tavaly 58 pártot, míg 2022-ban egy hónap alatt eddig ötöt jegyeztek be jogerősen. A 2018-as választások óta 172 pártot jegyeztek be a bíróságokon, és ebből csak 34-et töröltek az OBH nyilvántartása szerint. A 2018-as országgyűlési választás előtti évben 70 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a 2014-2018 közötti időszakban 116, 2010-2014 választás között pedig 51-et alapítottak.

A pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár az 1990-es évek első felében alakult pártok többsége azóta megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint közülük hét még ma is működik. A jelenlegi parlamenti pártok közül az MSZP-t és a KDNP-t is 1989-ban alapították, a Fideszt pedig 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon. A ma is működő pártok közül 1989-ben alakult még meg a Magyar Demokrata Fórum (jelenleg Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben pedig a Magyar Munkáspárt.

A rendszerváltás idején, 1990-ben alapított Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt jelenleg felszámolás alatt áll, a civil szervezetek bírósági nyilvántartása szerint a felszámolási eljárás 2021. július 1-jén indult.

Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. Amennyiben egy párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet, a bíróság az ügyészség indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink