Kiemelt hírek

Orbán: Magyarország a békében érdekelt

Published

on

Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto via AFP

A kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolat lesz a fő téma a magyar-orosz csúcstalálkozón, de beszélni fognak az ukrajnai helyzetről is.

A miniszterelnők szokásos rádióinterjújában beszélt még az élelmiszerárstopról, a keleti vakcinákról és kampányígéretekről is.

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában beszélt arról, miért tartja irrelevánsnak a baloldal támadásait a jövő héten induló élelmiszerárstop kérdésében. Mint mondta, normális esetben a kormánynak nem kell beavatkoznia az árak alakulásába, de adódhatnak rendkívüli helyzetek, amikor a kormány nem számíthat a gazdasági szereplők megoldásaira, ilyenkor pedig meg kell védeni az embereket. Szerinte az infláció legfőbb oka az energiaárak növekedése, amely főként Brüsszel klímapolitikája miatt alakult ki.

Arra is reflektált, miért tartja magát továbbra is a keleti vakcinabeszerzéshez. Szerinte a vakcinagyárak elsősorban profitért dolgoznak, és mint mondta, „a vakcinabeszerzés nagy hibája lenne, ha csak egy lábon állnánk, és kiszolgáltatnánk magunkat a Nyugat-Európa által összeszervezett vakcinagyárak csoportjának”. Leszögezte, nem szabad lemondani arról, hogy azokkal az országokkal, amelyek képesek jó minőségű vakcinákat előállítani, kapcsolatban maradjunk. 

Nagy Katalin műsorvezető felvetette, hogy a sajtó szerint a különböző családtámogatási intézkedések csak kampányígéretek, ugyanis a legtöbb érvényét veszti az év közepén. Orbán Viktor erre azt felelte, hogy az elmúlt tizenkét évben Magyarországon egy stabil politikai rendszer épült fel, amely a számokat nézve működik. A családtámogatási rendszerrel kapcsolatban elmagyarázta, ez egymáshoz kapcsolódó elemekből áll, a kormány pedig a következő négy évben még több elemet illesztene be. Beszélt még arról, hogy 2021-ben a magyar gazdaság miként teljesített a vírus ellenére: állítása szerint több mint hat százalékos növekedést tudhatunk magunk mögött. 

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy miért látogatja meg az orosz elnököt jövő héten. Hangsúlyozta, a magyar vezetőket és a kormányt sehova sem lehet odarendelni, mert mint mondta: „Magyarország szuverén, a kormánya is szuverén, a vezetői is szuverének.” A mostani magyar-orosz csúcstalálkozón a kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolat lesz a legfontosabb téma. A miniszterelnök kiemelte, szeretné elérni, hogy növekedjen a Magyarországra szállított gáz mennyisége, de ezen kívül az európai biztonsági helyzet is szóba kerül majd. Mint mondta, Magyarország a békében érdekelt, így erről is fog tárgyalni Vlagyimir Putyinnal. Kijelentette, hogy mivel Magyarország NATO- és EU-tag, így a találkozó előtt a magyar kormány egyeztetett a nyugati szövetségesekkel is.

Pelva Csenge

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version