Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Eltörölné a rabszolgatörvényt az ellenzék

Létrehozva:

Tüntetés a rabszolgatörvény ellen 2018-ban | Fotó: 168 Óra archív

A minimálbéreseknek a személyi jövedelemadó teljes visszatérítését, a munkavállalói jogok megerősítését, az atipikus foglalkoztatás támogatását, valamint a kötelező kamarai tagdíj eltörlését ez az ellenzék mukaügyi programja.

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese az ellenzéki pártoknak a munka világát érintő javaslatait úgy összegezte: egyensúlyt akarnak teremteni a munkáltatók és a munkavállalók között, nem akarják ellehetetleníteni a munkáltatókat, de meg akarják védeni a munkavállalókat számukra kiszámítható munkakörülmények biztosításával. Igazságosabbá teszik a szja-rendszert, visszaadják a Fidesz által az alacsonyabb jövedelműektől elvett, sokaknak akár kéthavi jövedelemnek megfelelő adójóváírást – sorolta. Kifejtette: ez a minimálbér szintjén az szja teljes visszatérítését jelenti, és egészen a minimálbér másfélszereséig növelni fogja az embereknél maradó jövedelmet.

A szocialista politikus ígéretet tett a munka törvénykönyvének túlmunkával kapcsolatos, az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett része eltörlésére is. A momentumos Buzinkay György, Pest megye 3-as számú egyéni választókerületének ellenzéki képviselő jelöltje Magyarország felzárkóztatása érdekében kiemelkedően fontosnak nevezte a bérrendezést, a nyugdíjaknak és a közszférában dolgozók bérének emelését. A DK-s Horváth Jácint, Zala megye 3-as számú választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje azt mondta, eltörlik a kötelező kamarai tagdíjat.

Hozzá tette, támogatást adnak a leghátrányosabb helyzetű régiókba települő, ott fejlesztő vállalkozásoknak; az uniós források felhasználásával vidéki gazdaságfejlesztési programot valósítanak meg győzelmük esetén.

A Fidesz is reagált az ellenzéki bejelentésre. Közleményükben azt írták, a baloldal már megint összevissza kamuzgat és ígérget mindent, most épp a minimálbéreseknek, miközben meg se szavazták a mostani 20 százalékos minimálbéremelést.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink