Magyarország

Késik az időalapú jegy bevezetése

Published

on

Egyre népszerűbb az internetes jegyvásárlás | Fotó: Pesti Hírlap archív

A BKK tavaly októberében tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amelyben az utazóközönség által régóta remélt, időalapú mobiljegyről kérdezték meg a követőiket.

A bejegyzésre azóta több mint 4 ezer reakció érkezett, friss információ azonban nem látott napvilágot azóta a tervezett új termékről. 

Ezért a 168 az időalapú vonaljegy bevezetésének lehetséges időpontjáról megkérdezte a BKK-t. A vállalat közlése szerint azonban a pontos termékkoncepció részleteinek kidolgozása még folyamatban van. Korábban a Telexnek úgy nyilatkozott a BKK, hogy előreláthatóan 2022 elején érkezhetnek meg az első időalapú mobiljegyek, azonban mostani, lapunknak küldött válaszlevelükben céldátumot egyáltalán nem is közöltek. Mindazonáltal megjegyezték, tisztában vannak azzal, hogy valós igény van az időalapú jegyekre, és dolgoznak a mielőbbi bevezetésen. 

Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a BKK számos fővárosi csomópontról eltávolítja a régóta ott lévő jegyautomatákat. A vállalat döntését a megváltozott fogyasztói szokásokkal indokolta. Elmondásuk szerint ugyanis jelentősen megnőtt az online vásárlás iránti érdeklődés a járvány hatására. Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója ugyanakkor többször is kritizálta a BKK döntését, mondván a vállalat „barbár módon tünteti el az egyébként európai uniós forrásból vásárolt és tökéletesen működő automatákat, a helyük üresen tátong a város számos pontján.” A BKK megkeresésünkre úgy reagált, hogy felelős gazdálkodó szervként előre kell gondolkodniuk, ezért döntöttek úgy, hogy új közbeszerzési eljárást indítanak az automaták üzemeltetésére. Szerintük ennek előkészítésekor figyelembe vették, hogy a következő 5 évben hogyan alakul majd az automaták kihasználtsága, illetve az online vásárlások száma. Hozzátették: az automaták értékesítési forgalma a 2019-es évhez viszonyítva 2021-ben csaknem 40 százalékkal mérséklődött, a tranzakciószámok tekintetében pedig több, mint 30 százalékos a csökkenés. Emellett jelezték, a Mobiljegy folyamatos fejlesztés alatt áll, és a közeljövőben már az eseti utazáshoz igénybe vehető vonaljegy is elérhető lesz rajta.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version