Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Keresik a sziget királyát

Létrehozva:

A Piel-sziget | Fotó: Simon Ledingham / Wikimedia Commons

Uralkodó kerestetik az angliai Piel-szigetre: a királynak és/vagy a királynőnek karban kell tartani a 14. századi várromot és vezetni a helyi háromszáz éves pubot is, tíz éven át.

A pályázaton kiválasztott új vezetőt meg is koronázzák, különös helyi szertartás szerint. A Piel-sziget része a Furness-szigeteknek, az észak-nyugat angliai Cumbria partjainál található kis szigetcsoportnak az Ír-tengeren. Már a középkor óta lakják, kikötője fontos megálló volt az Írországból érkező, gyapjút és gabonát szállító hajóknak, melyek a szomszédos félszigeten álló furnessi apátságba tartottak. Egyetlen középülete a Ship Inn nevű kocsma, emellett van rajta egy 14. századi várrom, amit még a tengeri kalózok ellen emeltek a csempészetben is jártas apátok, valamint egy mára kissé lepukkant kemping a turistáknak. A húszhektáros szigetet csak komppal lehet megközelíteni, és összesen három állandó lakója van, három házában. Miután a korábbi „uralkodó” megbízatása lejárt, visszaadta a koronát és elhagyta a szigetet, a helyiek pedig petíciót indítottak a sziget megmentésére, amely szerintük a környék koronaékszere és a történelmi örökségük része, ezért sem szabadna hagyni, hogy gazdátlanul álljon, sorsára hagyva. A 20. század eleje óta az illetékes Barrow borough-i tanács választja ki a sziget gondnokát, akinek tíz éven át vezetnie kell a szigetet és karbantartani valamennyi „intézményét”, köztük a kocsmát és a kemping vizesblokkját – írja a BBC. Ez nem egyszerű feladat, időnként meg kell küzdeni az elemekkel, az időjárás viszontagságaival és az áramszünetekkel. A jövőben ezekből kevesebb lehet, a tervek szerint nyárra felszerelik a pubot napelemekkel, és a zöld energia folyamatosan biztosítja majd az áramellátást.  A sziget új felügyelőjét egy ismeretlen eredetű hagyomány szerint Piel királyának is megkoronázzák: miután helyet foglal az ősrégi trónszékben, ráhelyezik a királyi sisakot, majd alkoholt öntenek a fejére. Ez a szokás olyannyira kitörölhetetlen része a sziget kultúrájának, hogy már a munkaszerződés részét képezi a ceremónia, ami után az új király kötelessége lesz vigyázni a koronázási kellékekre.

Legnépszerűbb cikkeink