Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újra pályára léphet Eriksen?

Létrehozva:

Fotó: Friedemann Vogel / AFP

A dán válogatott középpályásának az az álma, hogy pályára léphessen az év végén Katarban sorra kerülő világbajnokságon.

Először adott interjút a múlt nyári, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon történt szívleállása óta Christian Eriksen.

A 29 éves játékos június 12-én, Koppenhágában, a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

„Hihetetlen volt, hogy milyen sok ember fejezte ki jókívánságát és küldött nekem virágot. Sokakat megérintett, ami velem történt, és ezt meg akarták mutatni nekem és a családomnak. Ez boldoggá tesz. Sosem gondoltam volna, hogy az emberek virágokat fognak küldeni csupán azért, mert öt percig halott voltam” – nyilatkozta a 109-szeres válogatott a dán DR1 televíziónak.

Eriksen köszönetet mondott mindenkinek, aki üzenetet küldött neki, kifejezte aggodalmát, vagy érdeklődött az állapota iránt.
„Rendkívüli volt, és nagyon sokat segített, hogy ilyen sokan együttéreztek velem. Még mindig kapok üzeneteket, és ezt szeretném mindenkinek megköszönni” – mondta a középpályás, aki kitért az álmára, hogy az idei vb-n játszhasson a dán válogatottban.
„Jó erőben vagyok és bízom abban, hogy pályára léphetek a vb-n. Egyfolytában csak az jár a fejemben, hogy visszatérjek” – jelentette ki, és hozzátette játékával igyekszik majd bizonyítani, hogy újra formában van.

Eriksennek az Internazionaléval fel kellett bontania a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be. Egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja, de nevelőegyesületének, az Odensének a bejelentése szerint egyéni edzéseket végez a klubnál. Sajtóinformációk szerint viszont Eriksen az elmúlt hetekben a svájci harmadosztályban szereplő Chiassónál edzett.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink