Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Városháza-ügy: túl az első meghallgatáson

Létrehozva:

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. Fotó: MTVA / Bizományosi / Róka László

Egyelőre nem jutottak előrébb a Városháza-ügyben a felek. A kormánypárti képviselők szerint az ellenzék akadályozza az igazság kiderítését. 

A Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfőn meghallgatta Tordai Csabát, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. igazgatósági elnökét, aki „badarságnak” nevezte, hogy minden, a főpolgármestertől kimenő szerződést megvizsgálna és személyesen hagyna jóvá.

Jelezte: a 2020. novemberi kabinetülésen téma volt a Városháza hasznosítása. Mint mondta, a kabinet által tárgyalt előterjesztés – amely elérhető a www.budapest.hu oldalon – elvi lehetőségként vázolta a Városháza eladását, de a kabinet egyértelműen nem támogatta azt. Úgy vélte, „nettó pártpolitikai átverés, ami itt zajlik”.

Meghallgatták Bagdy Gábort, aki 2010 és 2019 között volt a vagyongazdálkodásért is felelős főpolgármester-helyettes. Közölte, nem ismeri Berki Józsefet, és Berki Zsolttal 3-4 alkalommal találkozott, ingatlaneladásokkal kapcsolatban. Elmondta: nem tud arról, hogy jutalékos rendszer működött volna a városházán az ingatlaneladásokkal kapcsolatban és nem fogadott el kenőpénzt Berki Zsolttól.

Barts J. Balázsról azt mondta, kiemelt ingatlanok esetében egyeztetett vele; megbízható kollégának ismerte meg. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arról beszélt, nem ismeri sem Berki Zsoltot, sem Berki Józsefet, tagadta, hogy „a fővárost üzemeltető jutalékos rendszer” egyik tagja lenne. Meghallgatták volna Karácsony Gergely főpolgármestert is, aki azonban programütközésre hivatkozva nem jelent meg. Ugyanakkor jelezte, a január 17-ei ülésen részt tud venni.

Tarlós István korábbi főpolgármester levelet küldött, amiben azt írta: „Amit most a Karácsony-kompánia folytat, az nem egyéb, mint erőtlen kísérlet arra, hogy a sorozatos hazudozás, önellentmondások után áttematizálja a történetet, és az eseményeket az eredetitől eltérő kontextusba helyezze”.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök szerint azért nem haladnak, mert a baloldali képviselők akadályozzák a tények kiderítését. Megjegyezte: már készen van a bizottság jelentése; már akkor készen volt, amikor a bizottság felállt, csak az elnök eddig nem láthatta.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink