Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Csercseszov a Ferencváros edzője

Létrehozva:

Fotó: fradi.hu

Sztanyiszlav Csercseszov lett a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az 58 éves orosz szakember legutóbb – 2016 augusztusától idén júliusig – hazája válogatottjának szövetségi kapitánya volt, irányításával az oroszok a negyeddöntőig jutottak a 2018-as, hazai rendezésű világbajnokságon.

Az egykori kiváló kapus korábban az osztrák FC Kufstein és Wacker Innsbruck, majd a Szpartak Moszkva, a Zsemcsuzsina Szocsi, a Tyerek Groznij, az Amkar Perm és a Dinamo Moszkva után a lengyel Legia Varsó vezetőedzőjeként tevékenykedett. Utóbbival bajnokságot és Lengyel Kupát is nyert, részben a magyar válogatott Nikolics Nemanja góljainak köszönhetően.

„Szigorú és célratörő edző vagyok. A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér – az utóbbit sokkal többre tartom. Bajnok szeretnék lenni a csapattal, olyan játékkal, amely még több szurkolót csalogat ki a stadionba. A Fradi szurkolói fantasztikusak, emlékszem rájuk, a CSZKA Moszkva otthonában aratott győzelem során leszurkolták a hazai drukkereket” – utalt a klub honlapján a zöld-fehérek két évvel ezelőtti Európa-liga-mérkőzésére Csercseszov, aki elárulta, gyorsan tudott azonosulni a projekttel, amelyet felvázoltak neki.

„Nagy büszkeség az egész magyar labdarúgásnak, hogy ekkora szaktekintély veszi át a csapat irányítását. A cél a magyar bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, illetve a nemzetközi porondon a csoportkör újbóli elérése, lehetőleg a Bajnokok Ligájában. Olyan edzőt kerestünk, aki kemény kézzel bánik a csapattal, de megkérdőjelezhetetlen a szakmai háttere, így személye garancia a további fejlődésre” – jelentette ki Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. ügyvezető-igazgatója.

A Ferencváros nyáron kinevezett vezetőedzőjét, az osztrák Peter Stögert egy héttel ezelőtt menesztették, a Budapest Honvéd ellen 1-0-ra megnyert szombati bajnokin már Máté Csaba másodedző irányította az együttest, amely a tabella élén várja az OTP Bank Liga január végi folytatását.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink