Magyarország

Fellélegezhetnek a szalamandrák! – védetté nyilvánították budapesti élőhelyüket

Published

on

Foltos szalamandra (Salamandra salamandra) a Csörgő-völgy erdőrezervátumban Mátraszentimre közelében 2018. május 8-án. | Fotó: MTI / Komka Péter

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés két budapesti terület védetté nyilvánítását, amelyeknek egyike Tiborcz István ismeretségéhez köthető.

A környezetvédők és a helyi lakosok még 2019-ben indítottak petíciót a terület védelméért.

Az egyik érintett terület a Jegenye-völgy, ami Budaliget és Solymár közötti utolsó még be nem épített keskeny erdő, és amit a sajtó sokszor Szalamandra-völgyként emlegetett, hiszen a 70 év körüli bükkerdőben rengeteg, körülbelül 1800 foltos szalamandra él. Hazánkban a foltos szalamandra védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. A másik érintett terület pedig az Óbudai sziget galéria erdeje, amely a vízpart szélén található. Ezt a területet eddig sem lehetett használni, legalábbis egy tábla jelzi, hogy : „Csak saját felelősségre”. Ezt a területet első sorban madár élőhelyként tartják számon, továbbá  a nyolcezer egyedes dunamenti csillagvirág védett állományának is helyet ad. 

Az óbudai sziget részben III. kerületi részben fővárosi tulajdon, kis része érint állami tulajdont is. A Jegenye-völgy az állam tulajdonában állt mindaddig, amíg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) építési telekként nem értékesítette a három külön helyrajzi számon elterülő területet. „Orbán-kormány játszotta át Tiborcz István üzlettársának, az akkori fideszes önkormányzat pedig semmit nem tett azért, hogy a terület beépíthetőségét kizárja” – áll a fővárosi önkormányzat december eleji sajtóközleményében.

Ezután kezdeményezte a WWF és másik 23 civilszervezet a védelmet, mert az állam egy árvízvédelmi gátat akart építeni a területre, ami miatt több mint ezer fát kellett volna kivágni, ezután indult egy petíció a terület védelméért. Ugyanakkor a Főváros már régóta tervezi a területek védetté nyilvánítását. Ennek a folyamatnak került pont a végére, a közgyűlés egyhangú döntéssel helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította a II. kerületi Jegenye-völgyet (a Szalamandra-völgyet, a Budapesten található egyetlen foltos szalamandra-állomány élőhelyét) és a III. kerületi Óbudai-szigetet szegélyező ártéri erdőt.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version