Nagyvilág

Elárverezik a világ első SMS-ét

Published

on

Neil Papworth a világ első SMS-ének küldője | Fotó: Neil Papworth

Digitális műtárgyként árverésre bocsátják a világ első SMS-ét: az üzenetet 1992. december 3-án küldték el, és a Vodafone egyik igazgatója, Richard Jarvis fogadta egy karácsonyi bulin.

Az első short message service, azaz „rövid üzenet szolgáltatás” 14 betűből állt, csupán annyi volt benne, „Merry Christmas” azaz „Boldog karácsonyt”. Az üzenetet az akkor 22 éves brit szoftverfejlesztő informatikus, Neil Papworth küldte, hogy letesztelje a szolgáltatást, amin munkaadója a Vodafone-nak dolgozott. Ekkor még ő sem tudta, hogy ezzel megváltoztatta az emberek közti kommunikáció történetét. „1992-ben fogalmam sem volt, milyen népszerű lesz szöveges üzeneteket küldözgetni egymásnak, és milliók fognak egymással üzenetküldő alkalmazásokban, emojikkal beszélgetni. Csak nemrég meséltem el a gyerekeimnek, hogy én küldtem az első SMS-t, akkor döbbentem rá, hogy ez történelmi pillanat volt” ⎼ mesélte Papworth.

Egy évvel később a Nokia-telefonokban megjelent az SMS szolgáltatás, a jól ismert hangjelzéssel, ami a beérkező üzenetre hívta fel a figyelmet. Akkoriban az SMS-íróknak még meg kellett küzdeni azzal, hogy 160 karakterbe beférjenek az üzenetek, így kezdtek kialakulni és elterjedni a rövidítések, mint a LOL (angolul annyit tesz, hangosan nevetek) vagy az IDK (nem tudom). Később egy japán mobilszolgáltató létrehozta az első emoji-készletet is, ami még csak az alap érzelmekből állt, nem volt benne se unikornis, se padlizsán.

Az első SMS-t NFT-ként árverezik el a franciaországi Aguttes aukciósház online árverésén, december 21-én. A vevő Etherrel (kriptopénzzel fizethet), ezért kizárólagos tulajdonjogot szerez a világ első SMS-ét továbbító eredeti kommunikációs protokoll részletes és egyedi másolatára. A Vodafone a digitális műtárgy értékesítéséből származó bevételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, az UNHCR-nak ajánlja fel, az otthonuk elhagyására kényszerülő emberek támogatására.

Ma már világszerte emberek milliárdjai küldenek üdvözleteket karácsony, újév és sok más ünnep alkalmából, szöveges üzenetek, videók, hangüzenetek és emojik formájában. Bár a klasszikus SMS lassan kezd eltűnni az instant üzenetküldő alkalmazások térnyerése miatt, a legelső karácsonyi SMS nélkül ma kevésbé lenne összekapcsolva a világunk.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version