Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Matolcsy feldarabolná Budapestet; kétszer is sorsoltak a BL-ben – megjelent a Pesti Hírlap

Létrehozva:

A keddi Pesti Hírlap címlapja

A keddi Pesti Hírlap témáit ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Matolcsy véleménye szerint a jelenlegi vízfej helyett egy 600 ezres Budapest lenne egészséges és arányos, ehhez pedig többek között meg kell növelni a budapesti kerületek önállóságát: a belső kerületek egymással működnének együtt, a külső kerültetek pedig inkább a főváros környezetének településeivel alkotnák a „patkóvárosok hálózatát”.

*

Meg kellett ismételni a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, miután az első ceremónia során meghibásodott az a szoftver, amely azt hivatott segíteni, hogy korábbi csoportellenfelek ne találkozhassanak össze. A második sorsolás után véglegesített párosítás slágere kétségkívül a Paris Saint-Germain–Real Madrid rangadó lesz.

 

További témáink:

  • Ma szavaznak Völner mentelmi jogáról
  • Eltűnhet a kenyér a boltokból
  • Miss India az új világszépe
  • Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa
  • „Az időskort igenis lehet élvezni”

 

Itt találja meg lapunkat:

  • Astoria
  • Blaha Lujza tér
  • Boráros tér
  • Corvin negyed metróállomás
  • Deák tér
  • Déli pályaudvar
  • Fővám tér
  • Kálvin tér
  • Keleti pályaudvar
  • Móricz Zsigmond körtér
  • Nagyvárad tér
  • Nyugati pályaudvar

Legnépszerűbb cikkeink