Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hivatalosan is itt az omikron

Létrehozva:

Müller Cecília egy korábbi sajtótájékoztatón | Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.

Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki – hangzott el az M1 híradójában.

A műsorban Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: két laboratóriumi mintában mutatták ki az omikron variánst, de egyelőre több esetet nem fedeztek fel.

Hozzátette: Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs.

Müller Cecília megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.

A tisztifőorvos szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások folynak.

A műsorban közölték azt is, az országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.

A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium az MTI-vel közölte: az eddigi két igazolt omikron variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították,

a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget.

A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál – tették hozzá.

Mint írták, a magyar laboratórium nemrég bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt.

Legnépszerűbb cikkeink