Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Magnus Carlsen megvédte világbajnoki címét

Létrehozva:

Fotó: AFP

A sakkozó megőrizte trónját, amelyről 2013 óta nem tudják letaszítani.

A címvédő norvég pénteken negyedszer is legyőzte kihívóját, Jan Nyepomnyascsijt a dubaji sakkvilágbajnoki döntőben, így behozhatatlan előnyre tett szert.

A tizenegyedik játszmában az orosz nagymester vezette a világos bábukat, sokáig teljesen kiegyenlített állás jellemezte a küzdelmet, mígnem Nyepomnyascsij a 23. lépésben ismét hatalmasat hibázott, ezért meggyengült a védelme. A szorult helyzetből ugyan sikerült kimenekülnie, de Carlsen a szabadgyalogjával elérte az átváltozási mezőt, ez pedig sokba került: a norvég zseni végül a 49. lépésben késztette ellenfelét a parti feladására.

Magnus Carlsen ezzel a győzelemmel 7,5-3,5-re nyerte a páros mérkőzést, így negyedszer védte meg világbajnoki címét, amelyet 2013-ban az indiai Viswanathan Anandtól hódított el. Elsőként Ananddal, majd az orosz Szergej Karjakinnal, három éve pedig az amerikai Fabiano Caruanával szemben maradt a sakkvilág trónján úgy, hogy 55 eddig világbajnoki játszmájából mindössze kettőt veszített el.

A 31 esztendős Carlsen a sakkozás 16. világbajnoka. A nagymesteri minősítést – a világon az egyik legfiatalabbként – 2004 áprilisában, 13 éves, 4 hónapos és 27 napos korában szerezte meg. Első helyen áll a FIDE úgynevezett Élő-ranglistáján 2855 ponttal, ráadásul nemcsak a klasszikus sakkban, hanem gyorssakkban és villámsakkban is világbajnoki címvédő.

A most, a Dubajban zajló világkiállítás keretében megrendezett páros mérkőzésre eredetileg 2020 decemberében került volna sor, a koronavírus-járvány miatt azonban elhalasztották.

Az összecsapás összdíjazása 2 millió euró volt, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalékot kapott.

A szakemberek egyébként a párharcot megelőzően is egyértelműen a norvég világbajnoknak adnak nagyobb esélyt a végső sikerre, a Szport Ekszpressz szerint például Carlsen nyerési szorzója 1,87 volt, ami körülbelül 53 százalékos győzelmi esélyt jelent.

Valószínűleg ez az arábnyszám sokkal magasabb lett volna, ha Carlsen és Nyepomnyascsij egymás elleni mérlege nem olyan lett volna, amilyen, hiszen Dubaj előtt az orosz nagymester nyolc döntetlen mellett 4-1-re vezetett. Ebben is markáns változás történt tehát: 15 döntetlen játszma mellett 5 győzelem és 4 vereség a statisztika a világbajnok szempontjából.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink