Kiemelt hírek

A Fidesz megszavazza Völner mentelmi jogának felfüggesztését

Published

on

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 10-én. | Fotó: MTI / Soós Lajos

Csak így indulhat ellene büntetőeljárás.

Akkor folyhat büntetőeljárás Völner Pál országgyűlési képviselővel szemben, ha felfüggesztik a mentelmi jogát, amit Polt Péter legfőbb ügyész már indítványozott, és a Fidesz is meg fogja szavazni.

Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben. A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztésére. A Központi Nyomozó Főügyészségen ugyanis gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. A végrehajtói kar elnökét korábban már letartóztatták. A legfőbb ügyészség szerint Völner Pál, a gyanú szerint, a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

A HVG szerint hamarosan az egész büntetőeljárás dokumentumait hamarosan feloldhatják. A lap szerint már több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat a gyanúsítottak telefonjait. 

Varga Judit helyettese, Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti – közölte az ügyészség.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

 

Reagált a Fidesz

A baloldalon nyomát sem látni annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt és egyéb korrupciós ügyeiket – reagált a Fidesz azután, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését, és a politikus jelezte lemondását.

A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt, és örömüket fejezték ki, hogy ezt ő maga is így érzi, és azonnal lemondott.

Azonban a baloldalon hasonló esetben a nyomát sem látják annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt vagy bármelyik másik korrupciós ügyüket – hívta fel a figyelmet a Fidesz. Közölték: Karácsony Gergely hetek óta menekül, miközben „mára egyértelmű, hogy a Városházán maffia működik”, és a baloldali pártok „jutalékos rendszerben árusítják ki a fővárosi ingatlanvagyont a Gyurcsány-Bajnai holdudvarnak”. Hozzátették: az is kiderült, hogy a baloldalt „Soros és idegen hatalmak pénzelik”, a kijelölt miniszterelnök-jelöltjük pedig többek között „Bige László piszkos pénzén kampányol”.

 

Karácsony vizsgálóbizottságot szeretne

Vizsgálóbizottság felállítását sürgette a Völner Pálhoz kapcsolódó ügyek miatt Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere szerint a testületnek fel kellene tárnia, hogy milyen rendszerszintű problémák merültek fel a végrehajtási eljárásokban. Facebook-bejegyzésében azt írja, „az Orbán-kormány igazságügyi államtitkárának korrupciós ügyében a magától értetődő lemondás nem ad választ a legfontosabb kérdésekre”.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: a korrupció minden formája visszataszító, de az, amikor a kiváltságosok érdekében a kiszolgáltatottakon nyerészkednek, a visszataszító korrupciót is még visszataszítóbbá teszi. Hozzátette, vizsgálni kell azt is: „nyerészkedtek-e ezek a gazemberek” még az eladósodott emberek kilakoltatásán is.

Az ellenzéki politikus szerint az a minimum, hogy feláll az ügy politikai szálait és összefüggéseit feltáró vizsgálóbizottság, amelynek meg kell vizsgálnia az Orbán-kormány ideje alatt történt, feltűnően nagy számú kilakoltatásokat, és fel kell tárnia, milyen rendszerszintű problémák merültek fel a túl sokszor kegyetlen, embertelen végrehajtási eljárásokban.

168 / 24.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version