Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Mire jó a harmadik oltás?

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Komka Péter

Egy friss tanulmány meglehetősen jól elmagyarázza, hogy miért szükséges a harmadik oltás. 

Az Our World in Data három ország (Egyesült Államok, Anglia, valamint Chile) egészségügyi hatósága által beküldött adatok alapján készített grafikont arról, hogy miként alakult a halálesetek aránya az oltás függvényében – írta vasárnap az Index.

A halálozási arány egy kulcsfontosságú mérőszám, amely pontosan megmutatja, hogy a vakcinák mennyire hatékonyak a betegség súlyos lefolyása ellen – olvasható a tanulmányban. 

Az Our World in Data szerint a  halálozási arányokat az oltási státusz szerint kell vizsgálni, nem pedig az oltott és nem oltott emberek közötti halálesetek száma szerint. Az oldal azt is írja, hogy az olyan kijelentésekből, miszerint “a vírusban meghaltak fele be van oltva” hiba lenne bármi arra vonatkozó következtetést levonni, hogy a vakcinák megvédik-e az embereket a vírustól.

Ezt azzal magyarázzák, hogy hiába állna rendelkezésünkre ez az egy adat, a kirakósnak ez csupán csak egy kis alkotóeleme: megtudjuk, hogy a vírusban elhunyt 10 ember 50 százaléka be volt oltva, de ahhoz, hogy bármi következtetést is levonjunk, tudnunk kell azokról is, akik nem haltak meg: hány embert oltottak be ebből a populációból és hányan nem voltak beoltva.

Például, ha a 10 nem beoltott emberből 5 meghalt, akkor a nem beoltottak körében a halálozási arány 50 százalék. 50 oltott emberből 5 halt meg, akkor a halálozási arány a beoltottak között 10 százalék. Látjuk tehát, hogy a beoltottak körében a halálozási arány 5-szer alacsonyabb, mint a be nem oltottak körében.

Azonban – mint fentebb már írtuk – a fő hangsúly inkább azon van a vírus leküzdésével szemben, hogy ki hány dózist kapott a különböző vakcinákból. Akik két vagy három oltást kaptak, azoknál a halálozási mutatók nagyon alacsonynak bizonyultak. A harmadik oltások beadását augusztus 11-én kezdték meg és a következő hetekben, az október 9-i héten a százezer főre vetített adatoknál már:

0,03-nál állt a halálozás a harmadik oltás után, miközben a második oltásnál 0,14, egy vagy nulla oltás esetén pedig 0,48 volt.

Szembetűnő az is, hogy november elején-közepén ugrásszerű növekedés látható a halálozásoknál, elsősorban az oltatlanoknál vagy az egy dózissal rendelkezők csoportjánál. Ezeknél az adatoknál is az látszik, hogy a három vakcinával oltottakat ez az ugrás sem befolyásolta: az utolsó, november 20-i adat szerint náluk csak 0,02 volt a népességarányos halálozási szám, miközben még a két vakcinával oltottaknál is majdnem 27-szeres volt az érték (0,53),

Az oltatlanoknál/egy dózissal rendelkezőknél 124-szeres volt a halálozás gyakorisága.

Index / 168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink