Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kézilabda: vereség az ítéletidőben

Létrehozva:

Fotó: Henning Bagger / Ritzau Scanpix / AFP

A Pick Szeged 34-30-ra kikapott a dán Aalborg HB vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a kilencedik forduló szerdai játéknapján.

A találkozó az eredetileg tervezettnél két órával később kezdődött, mert a nagy havazás miatt a két csapat nem tudott időben megérkezni a csarnokba, ahogy a szurkolók sem, a 4500-as telt ház helyett mindössze 500 néző várta a csapatokat. 

Kapkodva kezdett mindkét együttes, a Szeged három és fél perc után tudott először gólt dobni. Felváltva estek a találatok, ez a sorozat a 12. percben szakadt meg, és 8-5-nél Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője időt kért. A mieink játéka azonban nem javult, fokozatosan növelte előnyét az Aalborg. A magyar csapat közel tíz perc után volt eredményes (18. perc: 10-6). A cserék révén viszont valóban új lendületet kapott a magyar bajnok, és Mikler Roland védéseinek is köszönhetően a szünet előtt már az egyenlítés is meglehetett volna, ám az utolsó percben két eladott labdát követően 16-14-es dán előnnyel vonultak el a felek pihenőre.

Fordulás után is szoros volt a csata, az Aalborg nem tudott ellépni, viszont a Szeged sem tudott egyenlíteni. Aztán emberelőnyük alatt a dánok 25-22-re elhúztak, innen indult az utolsó negyedóra. Az északiak védekezése és kapusteljesítménye is jó volt ebben a szakaszban, így nem volt igazán esély a hátrány faragására.

Az 50. percben, 28-24-nél Pastor megint időt kért, de ahogy agresszívebb játékra tért át együttese, dán kollegája is próbálta rendezni a sorokat. A hajrában a hazaiak kapusa, Simon Gade remekelt, így a magyarok minden maradék reménye elszállt.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Nikolaj Christensen volt kilenc góllal, Lukas Sandell nyolcszor volt eredményes, szegedi részről Bánhidi Bence és Mario Sostaric hét-hét találatot szerzett.

A két együttes nyolcadik egymás elleni BL-meccsén négy szegedi siker és két döntetlen mellett másodszor győzött az Aalborg.

A csoportban öt győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel álló Szeged jövő csütörtökön, az új Pick Aréna első mérkőzésén a tavalyi BL-győztes német THW Kielt látja vendégül.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink