Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke: Nem elég a gyerekek átoltottsága

Létrehozva:

Fotó: MTI / Balázs Attila

A szakember szerint a jelenlegi 38%-os átoltottságnál jóval magasabb, 90% feletti kellene ahhoz, hogy megálljon a fertőzés terjedése a gyerekek közt.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint sokkal több a fertőzött a gyermek, mint a járvány korábbi hullámai idején, többen is kerülnek kórházba. Havasi Katalin az InfoRádióban elmondta, ennek oka lehet, hogy az időseknél a gyerekek védtelenebbek, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, és más a betegség lefolyása is, már a gyerekeknél is okoz tüneteket.

A szakember szerint a gyerekeknél a korábbiakkal ellentétben gyakoribb lett: a hasfájás, a hasmenés, a hányás, a láz, a gyengeség a felső légúti tünetek, a nátha, a köhögés. A legsúlyosabb esetekben előfordulhat a légzési elégtelenség. Szerencsére az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön gyerek, ritkán fordul elő, de sajnos intenzív osztályos kezelést igénylő gyerekek is vannak – tette hozzá a szakember.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint két hét alatt háromszorosára nőtt, rekordszintre ugrott a 15 év alatti fertőzöttek száma.

Több uniós országban is a fiataloknál és gyerekeknél mutatják ki a legnagyobb arányban a koronavírust.

A hivatalos adatok szerint 38%-os a 12–15 évesek átoltottsága, de Havasi Katalin szerint jóval magasabb, 90% feletti átoltottság kellene ahhoz, hogy megálljon a fertőzés a gyerekek közt. Arra is biztatna minden gyereket, édesanyát, gondolja meg, hogy nem az oltástól, hanem a koronavírustól kell félni.

Bár az Európai Unió egy héttel előbbre hozta a gyerekeknek szánt vakcinák szállítását, a házi gyermekorvosok még nem kapták meg az eljárásrendet, a pontos kezdési időpontot. Havasi Katalin azt mondta, ugyanúgy, ahogy a 12 év fölöttieket, szívesen oltanák a kisebbeket is a praxisokban, hiszen a legtöbb szülő és gyerek a saját háziorvosában bízik, bár lehetnek olyan helyzetek, amikor oltópont  vagy az iskola is szóba jöhet.

PH / 24.hu / Inforádió

 

Legnépszerűbb cikkeink