Magyarország

Megnyílt a Planet Budapest 2021

Published

on

Áder János köztársasági elnök nyilatkozik a sajtónak az M7-es autópálya mellett, Tárnok közelében zajló faültetésen 2021. november 19-én. A fásítás célja, hogy ellensúlyozza a november 29. és december 5. között megrendezendő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó környezeti lábnyomát. | Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón egyedülálló zöld megoldásokkal várják a bolygónk sorsáért felelősséget érzőket.

A november 29. és december 5.között megrendezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón a 185 kiállító mutatkozik be, mintegy 20 ezer négyzetméteres területen.

Áder János köztársasági elnök és Andrzej Duda lengyel államfő nyitotta meg a Fenntarthatósági Expót. Áder János megnyitó beszédében azt mondta: „Nekünk pedig, aki Budapesten a közös jövőért viselt felelősség miatt összegyűltünk, az a feladatunk, az a pillanatunk, hogy ezek a fiatalok olyan, vagy jobb világban éljenek, mint amiben mi élhettünk”.

A kiállítók több mint egyharmada a visegrádi négyek (V4) államaiból érkezett. Bemutatják, hogy milyen előrelepések történtek Közép-Európában például az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén. Az expó a fenntarthatóság témakörében szervezett legrangosabb nemzetközi diplomáciai találkozó a közép-európai régióban. A Világtalálkozó során politikai döntéshozók, a tudományos élet képviselői és nemzetközi szervezetek magas rangú tisztségviselői, finanszírozási intézmények vezetői és a fenntarthatósági célok megvalósításában élenjáró, konkrét megoldásokat felvonultató vállalatok képviselői szólalnak fel.

Az expón különleges, a fenntarthatóságot szolgáló megoldásokkal segítik a zöldülést: negyven elektromos busszal lehet eljutni a világkiállításra, szelektíven gyűjtik a hulladékot, amelyet szétválogatva szállítanak el elektromos kukásautók, és a rendezvényre regisztrált 185 kiállító standjait is újrahasznosítható anyagokból készítették. Minimalizálták a papírhasználatot, helyette inkább applikációkon keresztül közölnek minden szükséges információt a látogatókkal. Ezzel párhuzamosan erdősítési programot is indítottak: a rendezvény által előidézett szén-dioxid-kibocsátást később – hitelesített számolás alapján – faültetéssel kompenzálják, legkevesebb 12 ezer fát elültetve.

Ugyancsak a világtalálkozón, csütörtökön mutatják be a Verespatak történetéről szóló dokumentumfilmet, amelyben Kocsis Tibor a Balázs Béla-díjas filmrendező a verespataki aranybánya történetét dolgozza fel.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version