Nagyvilág
Így is hat a gyerekekre a Covid, vagy inkább az annak kapcsán hozott intézkedések
Bár a Covid mint betegség kevésbé veszélyes a gyerekekre, sajnos azt is tudjuk már, hogy a legfiatalabb generációt érintette mentálisan a legsúlyosabban a pandémia és a lezárások.
Az UNICEF Magyarország még nyáron végzett reprezentatív felmérése szerint a szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális állapota, a héten pedig a fővárosi Vadaskert Kórház jelezte, hogy megtelt a gyermekpszichiátria, a Covid előttihez képest 40 százalékkal emelkedett az esetek száma, több a depresszió, szorongás, étkezési zavar és az önsértés, elsősorban a kamaszoknál.
Nagy-Britanniában számos mélyreható kutatás készült már arról, milyen hatással volt a pandémia a vírus megjelenésekor még csecsemőkorúak pszicho-szociális fejlődésére. A brit egészségügyi minisztérium felmérése szerint a mostani óvodások hibásabban beszélnek, szűkebb a szókincsük, nehezebben szólalnak meg. A korai fejlesztő központokban hosszú várólisták alakultak ki a megkésett beszédfejlődésű gyerekek sokasága miatt, és csak súlyosbíthatja a helyzetet, ha nem kapják meg időben a szükséges szaksegítséget. A finommotoros és a problémamegoldó képességeik is fejletlenebbek a korábban mért adatoknál, hiszen sokuknak kimaradt az életéből az ezt fejlesztő kézműveskedés, barkácsolás – számolt be az iNews híroldal.
Nagy-Britanniában az itthoninál jóval tovább tartottak ugyan a szigorú lezárások, de mióta a kisgyerekek ott is visszatérhettek a kortárs közösségeikbe, a pedagógusok számos fórumon jelezték, hogy a kicsik szociális készségei is elmaradnak az életkorban elvárthoz képest. A gyerekek kevésbé önállóak (nem esznek, nem öltöznek egyedül), nem szívesen engedik el szüleik kezét, nehezebben merészkednek be a közösségbe, mint a pandémia előtt. Az általános iskolába belépő korosztályt is megviselte a pandémia, nagyobb arányban küzdenek tanulási nehézségekkel azok, akik az online oktatás során tanultak írni-olvasni. Különösen azok a gyerekek kerülhettek hátrányba, akiknek a szülei nem otthonról dolgoztak, vagy épp a távmunkájuk miatt nem tudtak minden nap órákat foglalkozni a gyerekeik tanításával. Sokszor kényszerűségből a digitális bébiszitterre bízták a kicsiket, akik így többet néztek tévét, iPadet, és telefonképernyőt, mint eddig bármely korosztály.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt