Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A klímavédelem a német program gerince

Létrehozva:

Fotó: Odd Andersen / AFP

Megállapodott egymással a kormánykoalíció létrehozásáról a német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek.

Az új német kormány programjának leghangsúlyosabb része a klímavédelem lesz, érintve ezzel a közlekedést, az ipart, a lakáspolitikát és a mezőgazdaságot.

Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje – az új német kormány leendő vezetője – szerdán bemutatta a koalíciós szerződést. Ennek leghangsúlyosabb része a klímavédelem lesz, érintve ezzel a közlekedés, az ipar, a lakáspolitika és a mezőgazdaság kérdéseit is. A három párt az „évek óta tartó álló helyzet” helyett „új dinamikát” akar a német klímapolitikában, hogy elérjék a glasgow-i klímacsúcson is megfogalmazott 1,5 Celsius-fokos klímacélt – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomán a Telex.

Mindemellett olyan merész vállalásokat is tettek, miszerint 12 euróra (azaz 4425 forintra) emelik az óránkénti minimálbért; 16 évre szállítják le a választójogot;

évente 400 ezer új lakást hoznának létre, ebből 100 ezret közpénzből húznának fel;

digitalizálják az állami szolgáltatásokat; és fogyasztási célra legalizálják a felnőtteknek a marihuánát.

A december 6-i héten, legkésőbb december 9-ig kancellárrá is választják az SPD kormányfőjelöltjét, Olaf Scholzot, aki azt mondta, hogy külpolitikájukat továbbra is három pillérre helyezik: barátság Franciaországgal, partnerség az Egyesült Államokkal, és cselekvés világszerte a béke megteremtése érdekében.

A tervek szerint jelentős forrásokat fordítanának a megújuló energiaforrások kiépítésére, főleg szél- és naperőművekre, és 2038 helyett már 2030-ra leállítanák a szénalapú energiatermelést. Tavaly az ország energiafelhasználásának közel 45 százalékát látták el megújulókból, ezt az arányt emelnék kilenc éven belül 80 százalékra, és a hőellátás felét is klímasemleges forrásból oldanák meg 2030-ra. Ugyancsak 2030-ra legalább 15 millió, teljesen árammal működő autó lenne forgalomban Németországban, és a következő évtized elejére, legkésőbb 2035 előtt kivezetnék a benzines és dízelautókat.

Legnépszerűbb cikkeink