Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Két győzelemmel és hat vereséggel zárták a keddet a magyarok a houstoni asztalitenisz-világbajnokságon

Létrehozva:

Az Ecseki Nándor - Madarász Dóra vegyes páros Houstonban | Forrás: Magyar Asztalitenisz Szövetség

Versenyzőink közül Szudi Ádám és Lakatos Tamás jutott be férfi egyesben a 64 közé.

A világranglistán 64. Madarász Dóra női egyesben a 79. luxemburgi Sarah De Nuttéval csapott össze a 128 között és ugyan egy játszmát megnyert, összességében azonban simán veszített, azok után, hogy Ecsekivel vegyes párosban szintén izgalommentes összecsapáson bukott el a Puerto Ricó-i Adriana Diaz, Brian Afanador kettőssel szemben.

A férfi ranglistán 132. Ecseki Nándornak egyéniben eleve nem lehettek vérmes reményei, ugyanis a 64 közé kerülésért a rangsorban 19. japán Niva Kokival kellett megküzdenie, aki a mérkőzésen magabiztosan érvényesítette a papírformát.

Szerda hajnalban lépett asztalhoz Hartbrich Leonie (183.) is, aki a női egyes nyitókörének első két szettjében alaposan megizzasztotta a legjobb amerikai játékosnak számító, a világranglistán 30. Lily Zhangot, ám végül négy játszmában kikapott és szintén búcsúzott.

 A világranglistán 169. Lakatos Tamás brazil Eric Joutin (83.) lépett túl 4-0-lal, a tokiói olimpikon Majoros Bence (63.) pedig nagy küzdelemben, hat szettben maradt alul a portugál Joao Geraldóval (86.) szemben, így számára véget is ért a viadal, miután párosban nem érdekelt.

Lakatos mellett Szudi Ádám lett a nap második továbbjutója: ő az egyiptomi Kalid Asszarral csapott össze, s bár a két játékost mindössze három hely választja el egymástól a világranglistán – a magyar a 116., riválisa a 119. –, a mérkőzés sima, négyszettes győzelmet hozott.

Póta Georgina (52.) viszont az első három szettet elvesztette a cseh Hana Matelovával (42.) szemben, s ugyan a negyedik játszmát meg tudta nyerni, az ellenfél összességében magabiztosan győzött. A kétszeres Európa-bajnok magyar játékos párosban még érdekelt a vb-n Madarász Dóra oldalán.

 

*

Eredmények

Férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Niva Koki (japán)-Ecseki Nándor 4-0, Szudi Ádám-Kalid Asszar (egyiptomi) 4-0, Lakatos Tamás-Eric Jouti (brazil) 4-0, Joao Geraldo (portugál)-Majoros Bence 4-2.

Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Sarah De Nutte (luxemburgi)-Madarász Dóra 4-1, Lily Zhang (amerikai)-Hartbrich Leonie 4-0, Hana Matelova (cseh)-Póta Georgina 4-1.

Vegyes páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Adriana Diaz, Brian Afanador (Puerto Ricó-i)-Madarász Dóra, Ecseki Nándor 3-0.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink