Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán: A neheze még ránk vár

Létrehozva:

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A járványról, oltásról és gazdasági intézkedésekről is szó volt a miniszterelnök ma reggeli rádiószereplésében.

Nem vagyunk túl a negyedik hullám csúcspontján, a neheze még vár ránk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint életveszélyben vannak, akik nem vették fel az oltást.  A miniszterelnök ezzel kapcsolatban az egyének felelősségére is kitért. – Bár nem szívesen használom a felelőtlenség szót, de aki nem vette fel az oltást nemcsak magára, másra is veszélyt jelent – tette hozzá

A műsorban a kormány járványügyi intézkedései is szóba kerültek. Orbán Viktor szerint a virológusok között egyetértés van abban, hogy a védelmi intézkedések nem óvnak meg a vírustól, csak lassítják a terjedést. „A vakcina óv meg. Annak védereje viszont 4-6 hónap után csökken. Magam is felvettem a harmadik dózist, és nem is kaptam el a vírust. A virológusok esküsznek, hogy a harmadik oltás utáni védettségi szint jóval magasabb, mint a második vakcina utáni” – jegyezte meg.

A miniszterelnök szerint az okozza a legnagyobb problémát, hogy nincs mindenki beoltva. Úgy véli, ha mindenki kéri a vakcinát, nem lesz ötödik hullám. Hozzátette, hogy elkerülhetetlennek tartja, hogy végül mindenki, így az oltásellenesek is beoltassák magukat.

A műsorban gazdasági jellegű kérdések is szóba kerültek. „Jó, ha a benzinár mögött egy racionális üzleti megfontolás van, és a kormánynak nem kell beavatkozni”  mondta a miniszterelnök, de szerinte végül reagálniuk kellett a magas árra. Mint megjegyezte, a 480 forintos határ három hónapig biztosan marad, és ha szükség lesz rá, február után meghosszabbítják az intézkedést. „Ha nem, akkor elfelejthetjük” az árstoppot – mondta.

A miniszterelnök szerint a kormány már hetek óta dolgozik azon, hogy kiterjesszék a kisvállalkozókra a rezsicsökkentést. „A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől” – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte nyugaton nincsenek hozzászokva a hasonló intézkedésekhez, és ott a multik diktálnak.

A következő téma a GDP volt. Mint a kormányfő mondta, a 13 havi nyugdíj a következő évi költségvetés kiadásai között szerepel, így a vártnál kisebb gazdasági növekedés ellenére is megkapják az idősek. A miniszterelnök úgy kalkulált a műsorban, hogy az 5 és fél százalékos növekedés idén is meglesz, de a 6-7 közöttit sem tartja kizártnak.

A 25 év alattiak Szja-mentességéről pedig azt mondta a kormányfő, hogy az már egy nagyobb vitát kavart a döntéshozók között. De mivel, mint megjegyezte, nem egyszerű megindulni az életben, így helyesnek tartja az intézkedést. „Nagyszerű, ha egy ország az időseket és a fiatalokat is tudja támogatni” – tette hozzá.

PH / 168

Legnépszerűbb cikkeink