Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egy kínaival lett teljes a száguldó cirkusz

Létrehozva:

Fotó: Antonin Vincent / DPPI Media / AFP

A Formula-1 történetének első kínai versenyzője lesz Kuan-jü Csou, aki jövőre az Alfa Romeo istállónál mutatkozik be az autósport elitkategóriájában.

A svájci központú csapat kedden jelentette be a 22 éves pilóta érkezését, aki jelenleg a Formula-2-es bajnokságban szerepel, és az F1-es Alpine tesztversenyzője.

Csou jelenleg második helyen áll a Forma-2 összetett pontversenyében, de két verseny, a szaúdi, valamint az abu-dzabi állomás még hátravan az idényből.

A kínai pilóta csapattársa a Mercedestől az év végén távozó finn Valtteri Bottas lesz.

Az Alfa Romeo versenyautóit most az idény végén visszavonuló finn Kimi Räikkönen, valamint az olasz Antonio Giovinazzi vezeti. A konstruktőrök világbajnoki pontversenyében a csapat 11 ponttal a kilencedik helyen áll.

„Az, hogy én leszek az első kínai versenyző a Formula-1-ben, nemcsak nekem, hanem az egész kínai autó- és motorsportnak áttörést jelent” – kommentálta a keddi bejelentést Csou.

Ezzel teljessé vált a 2022-es szezon mezőnye, amelyben három világbajnok biztosan lesz Lewis Hamilton (Mercedes), Sebastian Vettel (Aston Martin) és Fernando Alonso (Alpine) személyében. Ők együtt 13 világbajnoki cím tulajdonosai, Hamilton jelenleg is versenyben van a nyolcadikért, Vettelnek négy, Alonsónak kettő van.

Ha az összetettben most éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője legyőzi Hamiltont az idény hajrájában, akkor ő is világbajnokként kezdheti majd a következő szezont.

 

A Formula-1 2022-es mezőnye

Mercedes: Lewis Hamilton (brit), George Russell (brit)

Red Bull: Max Verstappen (holland), Sergio Pérez (mexikói)

McLaren: Lando Norris (brit), Daniel Ricciardo (ausztrál)

Ferrari: Charles Leclerc (monacói), Carlos Sainz Jr. (spanyol)

Aston Martin: Sebastian Vettel (német), Lance Stroll (kanadai)

Alpine: Fernando Alonso (spanyol), Esteban Ocon (francia)

Alpha Tauri: Pierre Gasly (francia), Cunoda Juki (japán)

Alfa Romeo: Valtteri Bottas (finn), Kuan-jü Csou (kínai)

Haas: Mick Schumacher (német), Nyikita Mazepin (orosz)

Williams: Nicholas Latifi (kanadai), Alexander Albon (thaiföldi)

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink