Kiemelt hírek
Sötétebb lett a franciák kékje
Megváltozott Franciaország hivatalos zászlajának színösszeállítása, csak senki nem vette észre.
Tavaly nyáron döntött úgy Emmanuel Macron francia elnök hivatala, hogy az addig használt kéket egy sötétebbre cserélik.
Furcsa módon nem kommunikálták hivatalosan a döntést, ezért a francia sajtó csak most kapta fel a sztorit, pedig elvileg már az elnöki palota előtt is ez a típusú zászló leng egy ideje. Az állami intézményeknek nem adták utasításba, hogy cseréljék le az eddig használt nemzeti zászlókat – írja a Telex.
Az elnöki hivatal magyarázata szerint a haditengerészetnél használt kék „elegánsabb”, ugyanakkor politikai okai is voltak a változtatásnak: a sötétebb kék jobban kapcsolódik a francia forradalom szimbólumához. A világosabb árnyalatú kékkel ellátott zászlót 1970-ben vezették be, hogy passzoljon az Európai Unió zászlajának kékjéhez.
Más vélemények szerint azonban nem esztétikai megfontolások vagy a francia forradalom emléke miatt változtattak a francia trikolóron, hanem Macron ezzel is Franciaország és az EU különállását akarja hangsúlyozni, hivatala azonban cáfolta, hogy ez állna a dolog mögött.
Egyes források szerint az elnöki hivatal is megosztott a kérdésben. Vannak, akik csúnyának találják a sötétebb verziót, és azt mondják, hogy bénán néz majd ki az uniós lobogó mellett, mások viszont nosztalgiával tekintenek a változtatásra. Franciaországban egyébként a haditengerészeten kívül az állami intézményekben is sok helyen a sötétebb színárnyalatú kéket használják évtizedek óta.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány