Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A HVG olvasóinak kétharmada kormányváltást jósol

Létrehozva:

Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen | Fotó: Pozsonyi Roland

Ez derül ki abból a felmérésből, amelyben a lap november elején kérte ki olvasóik véleményét.

A többség elfogadná, hogy az alaptörvényt sima, feles többséggel is lehessen módosítani, emelné a családi pótlékot, csökkentené a 27 százalékos kulcsot és nyitott a kórházreformra.

A felvetés, hogy a Fidesz–KDNP-többség által elfogadott Alaptörvényt akár sima, feles többséggel is lehessen módosítani, a válaszadók többsége azt mondta, hogy ez megengedhető A fideszes válaszolók 90 százaléka hallani sem akar erről. A válaszadók 71 százaléka szerint van értelme népszavazással új Alkotmányt elfogadni.

Ami az adózást illeti, a relatív többség a gazdagok plusz adóztatása helyett inkább a szociális szempontot venné figyelembe – amivel persze a meglévő szja-kulcs sem nő, hanem egy bizonyos szint alatt csökken. A válaszolók közül a budapestiek szeretnének legkevésbé egy magasabb adókulcsot az 1 millió fölötti bruttó fizetéseknél. emellett közülük ragaszkodnak legtöbben a jelenlegi rendszerhez. A megkérdezettek 53 százaléka csökkentené a 27 százalékos kulcsot, 34 százalék csak az alapvető élelmiszerek áfáját. A családi pótlékot a relatív többség emelné. A válaszolók 46 százaléka a nyugdíjak megállapításánál figyelembe venné a bérek alakulását, illetve a gazdaság teljesítményét is, míg 48 százalék a nyugdíjak összegétől tenné függővé az emelés mértékét, az alacsony nyugdíjakat jobban emelné. Az álláskeresési járadék kifizetésének feltételeit az olvasók 60 százaléka százalék szigorítaná, a közmunkaprogramot 51 százalék nem tartaná meg  mert a jelenlegi rendszer nem segíti eléggé, hogy később a munkaerőpiacon helyezkedjenek el az emberek. 

Három kérdésben különösen egybe csengene a válaszok: 81 százalék úgy véli, az állami, illetve önkormányzati bérlakásprogram enyhíthet a nehézségeken. A válaszadók 81 százaléka kijelölne egy határidőt a csatlakozás előmozdítása érdekében (a fideszes válaszolók ugyanekkora arányban tiltakoznak ellene.) Az elszámoltatásnál pedig  össztársadalmi igény, hogy a 2010 előtti ügyeket is tárják fel, még akkor is, ha azok már elévültek. A legvérmesebbek a fiatalok, náluk 86 százalék voksolt a teljes feltárásra.

A válaszadók nyitottak a kórházreformra.  A fővárosiak fogadnák el leginkább, hogy a hozzájuk közeli kórházban csak krónikus betegeket ápoljanak (mondjuk itt nem kell messze menni egy másik kórházért), legkevésbé a községben élők akarják ezt.

Legnépszerűbb cikkeink