Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

1200 milliárd dollárból fejleszt Amerika

Létrehozva:

Joe Biden az aláírási ünnepségen | Fotó: Mandel Ngan / AFP

Aláírta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a Fehér Ház kertjében a körülbelül 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot.

Az 1750 milliárd dolláros szociális csomagot azonban továbbra sem tudta szavazásra bocsátani a Biden-kormány.

Az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslat, amely nagyjából 550 milliárd dollárnyi új forrást tartalmaz, egyebek között utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozza. Ezenkívül 66 milliárd dollárt költenének a vasúthálózat korszerűsítésére, 55 milliárdot szánnának az ország vízellátásában fennálló problémák megoldására, 65 milliárdot az elektromos hálózat korszerűsítésére és további milliárdokat fordítanának a víziutak helyreállítására és a szélessávú internetszolgáltatás bővítésére – írja az MTI.

Biden a volt New Orleans-i demokrata polgármestert, Mitch Landrieu-t bízta meg azzal, hogy a Fehér Ház vezető tanácsadójaként összehangolja a törvény végrehajtását. 

Az október végén a kongresszus elé terjesztett, kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot azonban továbbra sem tudta szavazásra bocsátani a Biden-kormány. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről. A csomag jelentősen megváltozott, kikerült például belőle Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Ezen kívül nem szerepel a csomagban a korábban beharangozott 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve a családi betegszabadság sem. Szintén a tervek között szerepelt az úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, azonban ezt sem tartalmazza az új javaslat. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

Az új, 1750 milliárd dolláros tervezet szerint többek között 2022-ig meghosszabbítanák a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítanának a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére, 500 milliárd dollárt pedig az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.

Legnépszerűbb cikkeink