Kiemelt hírek

Húsz hónap után hétfőn megnyitotta határait az USA a két oltással rendelkező külföldiek előtt

Published

on

Fotó: Yasin Ozturk / Anadolu Agency via AFP

Az intézkedés több mint harminc ország, köztük az Európai Unió tagállamainak lakosait érinti – a Szputnyikkal oltottakat kivéve.

A nyitásnak köszönhetően a légitársaságok az utasok özönére számítanak, és a déli határon felsorakoztak a bejutni szándékozó közép-amerikai menedékkérők is – írja a BBC nyomán a 24.hu.

A koronavírus terjedésének fékezése érdekében 2020 év elején az USA elsőként a Kínából érkezők előtt zárta le a határt, majd a korlátozásokat más országokra is kiterjesztette. A szabályokkal a legtöbb olyan nem amerikai állampolgár belépését megtiltották, aki korábban az Egyesült Királyságban illetve számos más európai országban, valamint Kínában, Indiában, Dél-Afrikában, Iránban és Brazíliában tartózkodott.

A ma hatályba lépett új szabályok értelmében a külföldi beutazóknak repülés előtt igazolniuk kell a védőoltásaik meglétét, illetve a beutazást követő három napon belül negatív koronavírus-teszteredményt kell bemutatniuk, elérhetőségüket továbbá közölniük kell a hatóságokkal, karantént azonban nem írnak elő számukra. Csakhogy továbbra sem léphetnek be azok, akiket az orosz vakcinával, a Szputnyikkal oltottak be – írJa az Euronews.

Az Egyesült Államok szárazföldi határai – a kanadai és mexikói határ – szintén újra megnyílnak a teljesen beoltottak előtt. Ennek reményében migránsok ezrei is megérkeztek mexikói határra, hogy éljenek az új szabályozás adta lehetőséggel. A Migrant Alliance Group nevű mexikói székhelyű jogvédő szervezet arra figyelmeztetett, hogy egyes közösségekben hamis információk terjednek az új szabályokról – sok menedékkérő azt hiszi, hogy most kedvezőbb bánásmódban részesülnek a határőröktől. Ez nincs így.

A beutazási tilalmat még Donald Trump rendelte el a koronavírus-járvány miatt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version