Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az energiaválság az építészek kihívása

Létrehozva:

A környezetbarát Copenhill erőmű, amihez tartozik túraútvonal, síterep és mászófal is | Fotó: Olivier Morin / AFP

„Az energiafogyasztás nem ördögtől való dolog, szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy csak a halott dolgoknak nincs szükségük energiára” – véli a dán Bjarke Ingels, korunk egyik leginspirálóbb építésze.

A szakember a COP26 klímacsúcs kapcsán egy interjúban elmondta, a klímaválságot nem a tudósoknak, nem is a politikusoknak, hanem az építészeknek kell megoldani.

Ingels nevéhez olyan projektek kapcsolódnak, mint a Copenhill, a koppenhágai zöld erőmű, a svájci Piguet-múzeum, több New York-i ökofelhőkarcoló, vagy a billundi LEGO-ház. Építészekből, dizájnerekből, tájtervezőkből és feltalálókból álló nemzetközi csapatát, a Bjarke Ingels Group-ot (BIG) nemrég New Yorkban az év építész irodájának is választották.  Ingels szerint hedonisztikus jövő vár ránk, ha sikerül az általunk felhasznált energiát becsatornázni és újrahasznosítani. „Az energiafelhasználás nagyszerű dolog, a civilizáció fejlődésének csodája csakis annak köszönhető, hogy az ember annyira okosan hasznosította a rendelkezésére álló energiát, amennyire az adott korban csak lehetett. Ha sikerül a fosszilis energiát kiváltanunk, csodás jövő vár ránk, amiben az energia nem csak tiszta és megújuló, de olyan bőségesen áll rendelkezésünkre, hogy már elkezdhetünk játszani vele” – véli a tervező. Szerinte ehhez csupán az kell, hogy ne csak fogyasszunk, hanem becsatornázzuk az energiaáramlást. A fenntartható jövő ezért nem politikai, tudományos vagy technológiai dilemma, hanem kihívás a tervezőknek. “A legnagyobb probléma, hogy még mindig úgy gondolunk a világra, mint egy ház elejére és hátuljára. A ház elején ott a művészi homlokzat, a csinos előkert, csupa szépség. A ház hátsó felében vannak a szükséges rosszak: a hulladék, amit termelünk, az infrastruktúra, amit használunk, amit nem kezelünk azonos szinten a ház elejével. Pedig csak egy ház van, egy bolygónk, holisztikusan kell gondolkodnunk” – idézte a tervezőt az Architects Journal brit építész oldal. Szerinte a régi iskola még arra tanítja az építészeket, hogy minden a maga helyére kerüljön, ám a jövő a szinergiák megtalálásáról szól, és arról, hogy mindent úgy kezeljünk, mintha a ház eleje lenne.

Legnépszerűbb cikkeink