Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Izraeli vizsgálat: életet ment a harmadik oltás

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Rosta Tibor

A harmadik Pfizer-vakcina 93 százalékkal csökkenti a kórházba kerülés, 92 százalékkal a súlyos megbetegedés és 81 százalékkal a halálozás kockázatát.

Ezt jelentették egy új, izraeli vizsgálat alapján, amelybe több mint egymillió embert vontak be.

A koronavírus elleni védőoltás harmadik adagja nagyon jelentős védelmet nyújt az öt hónappal korábban felvett második oltáshoz képest a súlyos kimenetelek és a halálozások kockázatának csökkentésében – közölte Facebook-oldalán Dobson Szabolcs gyógyszerész, gyógyszer-engedélyezési szakértő egy új kutatás eredményeire hivatkozva – írja a Telex.

A The Lancet tudományos folyóiratban október 29-én jelent meg az az új izraeli tanulmány, amely adatai szerint a harmadik Pfizer-oltás a két oltáshoz képest 93 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés, 92 százalékkal a súlyos megbetegedés és 81 százalékkal a halálozás kockázatát.

A kutatók a Clalit Health Services nevű nagy helyi egészségügyi szolgáltató 2020. július 30. és 2021. szeptember 23. közötti adatait vizsgálták. Ez a szolgáltató az izraeli lakosság több mint felének biztosít kötelező egészségügyi ellátást.

A vizsgálatba összesen 1 158 269 főt vontak be, ők legalább 5 hónappal a második oltás után kapták meg a harmadik Pfizer-vakcinájukat. Az eredményeket demográfiailag (földrajzilag és klinikai állapotukban) hasonló, de csak két oltásban részesült emberek csoportjával vetették össze.

A kontrollcsoport létszáma 728 321 fő volt. A kutatásban résztvevők átlagéletkora 52 év volt, 51 százalékuk volt nő. A követési idő középértéke 13 nap volt. A harmadik oltás hatásosságát a beadást követő legalább hetedik naptól értékelték és hasonlították össze a legalább 5 hónappal korábban két oltást kapókéval.

Az izraeli kutatás eredménye abból a szempontból is figyelemreméltó, hogy más tanulmányok szerint a súlyos betegség elleni védettség még 5-6 hónappal a második adag oltás után is elég erős maradt, és a harmadik oltás főleg a tünetmentes vagy enyhe fertőzés elkerülése érdekében fontos.

Legnépszerűbb cikkeink