Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„Mindenki testvére lett mindenkinek” / „A magyar név megint szép lesz”

Létrehozva:

Résztvevők a békemeneten, 2021. október 23-án | Fotó: Karancsi Rudolf

Október 23-a az ’56-os hősökről való megemlékezés mellett-helyett az aktuálpolitikáról szólt.

Ahogy 1956-ban, úgy most is visszatérő vezérfonal volt az, hogy „elég volt”. Így emlékezett 1956-ra az ellenzék a Hősök terénél.

Az ellenzéki megemlékezésen az a Jordán Tamás is beszélt, aki 1956-ban mindössze 14 évesen ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész azt mondta: „Nagyon nehezen birkóztak meg a szoborral. Elszakadtak a drótkötelek. Végül, mikor a csizma magasságában elvágták a szobrot, sikerült ledönteni. Ekkor száz meg száz ember tört ki örömujjongásban” – mesélte, hozzátéve: nehezen tudja szavakba foglalni az akkori örömmámort. „Mindenki testvére lett mindenkinek” – tette hozzá.

„Annyiszor elhangzott már a mondat, hogy konzervatívok, liberálisok, baloldaliak és jobboldaliak együtt küzdöttek ’56-ban a szabadságért és a köztársasági Magyarországért” – mondta Dobrev Klára. Úgy vélte, demokratának lenni azt is jelenti, hogy elfogadjuk, mások vagyunk. „Elfogatom, sőt bátorítom a sokszínűséget. És ezt az elfogadást mindennap gyakorlom is” – mondta, majd hozzátette: „Akkor tudjuk legyőzni Orbán egyszínű rendszerét, ha ilyen sokszínűek maradunk.”

 „Az emlékezésből erőt gyűjteni, majd felkészülni a szelíd forradalmunkra, amellyel beteljesítjük 1956 és 1989 október 23-a üzenetét is” – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint 1956 október 23-a a köztársasági eszme születésnapja volt, 1989. október 23-át pedig a harmadik köztársaság születésnapjának nevezte. „2021. október 23-a is egy születésnap” – mondta Karácsony, aki szerint ez a negyedik köztársaság születésnapja.

Boldog születésnapot, Magyarország! – kezdte beszédét Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Szerinte a magyarok 1956. október 23-án megunták a nyugattól való lemaradást, az elszegényedést, az összeesküvéselméleteket, a megfélemlítést, a politikai kinevezetteket, a kontraszelekciót, az orosz befolyás erősödést, a soha meg nem térülő nagy- és látványberuházásokat, a lehallgatást, a megfigyelést, a koncepciós pereket, az agitációt, a sikerpropagandát, a gyűlöletkampányokat, és azt is, hogy mindig egy kiválasztott csoportot kellett utálni. „Ebből lett elege a magyaroknak 1956. október 23-án, és nekünk is ebből van elegünk most” – mondta.

 

*

 

A miniszterelnök egyszer sem mondta ki Gyurcsány Ferenc nevét, de szinte végig 2006-ról beszélt.

 

Orbán Viktor az október 23-i megemlékezés részeként az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán mondott beszédet szombat délután. „15 éve ezen a napon farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Az egyik oldalon fegyverek, a másikon pedig a megalázott és becsapott nemzet állt, akiknek 50 év után újra azt kellett hallania, hogy hazudtak nekik reggel, éjjel meg este” – mondta a kormányfő. 

„A magyar nép megint szép lett, méltó rég nagy híréhez” – idézte Orbán a Nemzeti dalt, amely véleménye szerint tökéletesen illik a 65 évvel ezelőtti eseményekhez. Úgy vélte: 15 évvel ezelőtt ezzel a büszke nemzettel húzott ujjat a hatalom. „Amikor pedig felemeltük a szavunkat, erőszak, vér és könnyek lepték el az utcákat, szemeket lövettek ki. Mindezt a ’56-os hősök emlékének ötvenedik évfordulóján, a világ szeme láttára” – jelentette ki Orbán. 

A miniszterelnök szerint Isten igazságosságának köszönhetik a tizenegy évvel ezelőtti kétharmados győzelmet, amivel elsöpörték a szocialista Magyarországot. „56-ban Gerő Ernőék Moszkváig menekültek, 2006-ban azonban nem volt ilyen szerencsénk” – jelentette ki, amelyre a közönség ovációval reagált. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének évei alatt Orbán szerint sikerült eltakarítani a romokat, és talpra állították az országot, majd megkezdődhetett a nép számára a jóvátétel. A nemzeti ünnepen Orbán Viktor miniszterelnök a hősök előtti tisztelgés helyett ezt követően a saját maga által vezetett kormány eredményeit sorolta fel.

Orbán Viktor a beszédében kitért arra is, hogy a 2010-ben elfogadott Alaptörvény garantálja azt, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, ami 1956-ban és 2006-ban történt. Sikerült újraegyesítenünk Magyarországot, amihez sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kezek kellettek.

Legnépszerűbb cikkeink