Nagyvilág

Véget ért a világ leghosszabb vesztegzára

Published

on

Újra láthatják egymást a távol élő családtagok | Fotó: EPA / James Ross

262 nap után véget ért a világon elrendelt eddigi leghosszabb karantén az ausztráliai Melbourne-ben és környékén csütörtökön.

Miközben az új koronavírusos esetek száma rekordközeli, a kocsmák, éttermek és kávézók újra kinyithatnak.

Melbourne-ben és vonzáskörzetében augusztus elején rendeltek el korlátozásokat, immár hatodik alkalommal, a koronavírus delta variánsának megfékezésére. Az ausztrál kormány azt tette meg a nyitás feltételéül, hogy a 16 évesnél idősebbek legalább 70 százalékának meg kell kapnia a védőoltás mindkét adagját – írja az MTI.

Az új rendelkezések értelmében a kocsmák és kávézók benti tereiben maximum húsz beoltott ember tartózkodhat, kint pedig legfeljebb ötven vendég lehet. A fodrászatokban egyszerre öten lehetnek. A maszkviselés továbbra is kötelező bent és a szabad levegőn egyaránt.

A jelenlegi tervek szerint 80 százalékos átoltottság elérése után további korlátozásokat oldanának fel. A városban egyre nőtt a feszültség a járványügyi rendelkezések miatt, szeptemberben a rendőrség több, a szigorú rendszabályok ellen szervezett, erőszakba torkolló tüntetést oszlatott fel.

A 262 nap a Melbourne-ben elrendelt hat zárlat teljes időtartama. Korábban az argentin Buenos Aires tartotta ezt a rekordot, ahol 232 napig voltak érvényben korlátozások.

Mindeközben a napi új fertőzöttek száma csütörtökön 2232 volt, ami a második legmagasabb adat Ausztrália területén. Az országban a járvány kezdete óta mintegy 152 ezer ember kapta el a vírust, és 1590-en haltak bele a fertőzésbe. Új-Dél-Walesben, ahol a legnagyobb város, Sydney található, csütörtökön harmadik napja emelkedett az esetszám. A szerdai 283-ról 372-re. Queenslandben pedig két hét után jelentették ismét az első fertőzöttet.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version