Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

„Teljesen mindegy, hány párt létezik”

Létrehozva:

Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője. 2021. október 4. | Fotó: Merész Márton

Csizmadia Ervint, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatóját egyebek mellett arról kérdezte laptársunk, a 168.hu, hogy az előválasztás meglepő fordulatainak tükrében miként vizsgálandó az ország szekértáborokra szakadása. Ebből az interjúból olvashatnak most részletet.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter azonnal tárgyalni kezdtek, amikor kiderült, Dobrev Klára tarolt az első fordulóban. Azóta eldőlt, Karácsony Gergely visszalép Márki-Zay Péter javára. Mégis, miért utasítják el egy emberként Dobrev Klára győzelmét, amely láthatóan váratlanul megosztotta az ellenzéki összefogást?

Az összefogáshoz romantikus módon is lehet közelíteni, de reálisan is. Én az utóbbit vallom. Hat ellenzéki párttól ne várjuk, hogy a konfliktusaik nem éleződnek ki. Reálpolitikai érdekből fogtak össze, holott ezek azért részben egymás ellen szerveződő pártok voltak annak idején. Nem lenne őszinte, ha takargatnák ezeket az ellentéteket. Szerintem keveset vitatkoztak egymással, lényegesen többet kellett volna. Ennél a hatpárti ellenzéknél egyaránt fontos, hogy miben értenek egyet, és miben nem. A politikának nélkülözhetetlen eleme a konfliktus, és az ellenzék akkor rontaná el, ha ezt nem vállalná fel. Ettől függetlenül nincs más útjuk, mint együtt maradni a választásokig.

Azt nyilatkozta, nincs szükség ennyi ellenzéki pártra, pedig az ember azt gondolná, pont a diverzitás akadályozza meg a polarizáció elmélyedését.

Magyarországnak már a XIX. században is az volt az eszménye, hogy kétpártrendszert hozzon létre. Ez sosem sikerült neki.

Miért?

Mert a két párt sosem tudta elfogadni egymást legitim szereplőként. Az angol mintát lemásolva 1847-ben jött létre először két magyar párt, a Konzervatív Párt és a Liberális Párt. Azonban az akkori nemzeti liberálisok a konzervatívokat idegenszerűnek tartották, nem tekintettek rájuk a nemzet részeként. Mégpedig azért nem, mert a konzervatívok a Habsburgok érdekeit képviselték, a liberálisok pedig a nemzetállamot szerették volna megteremteni. Mára fordult a kocka. Manapság inkább a jobboldal mondja az ellenzékre, hogy nem nemzeti. Ezen nem változtatna az sem, ha két párt lenne, a közgondolkodás mégis ezt szorgalmazza. A kétpártrendszer azt jelenti, hogy a váltógazdálkodás mindig két fő párt között történik. Lehetséges, hogy ez megvalósul a jövő Magyarországán. Az viszont nem biztos, hogy ennek hatására a polarizálódás is változni fog. A mostani ellenzéki retorika azt sugallja, ők szintén nem fogadják majd el a jelenlegi kormányt, mert szerintük diktatórikus és autoriter. A kormányoldal ugyanígy gondolkozik róluk. Kérdés, vajon harminc év alatt mennyit jutottunk előre abban a tekintetben, hogy megértsük, miért termelődik újra ez a politikai magatartás mindkét oldalon. Ha ezt felismerjük, akkor talán van esélyünk a változásra. Teljesen mindegy, hány párt létezik. A lényeg, hogy képesek-e tolerálni egymást, és mindenki természetes módon a nemzet, vagy az adott politikai közösség részét képezi-e.

Ha nem csupán a pártok mentén gondolkozunk, hanem a magyar társadalom és a választópolgárok fejével, akkor megfigyelhetjük, hogy a polarizáció az ideológiákhoz való vonzódás szintjén is létezik. Elemzők szerint a magyar társadalom nagy részében valaki vagy nagyon baloldali, vagy nagyon nemzeti. Ez a szempont miként értelmezhető?

Nyugat-Európában a sokat emlegetett liberális demokrácia nemzetállami keretek között jött létre. A XX. század sikereit Nyugat-Európa nem egy globális struktúrában érte el. Amióta a politikában elindult ez a globális strukturáltság – az Európai Unió –, a politikai verseny új dimenzióba került, ez pedig a külső környezethez, a nagy struktúrához való viszony, amely alapjaiban változtatja meg az egész gondolkodásunkat. Olyan konfliktusok jelentek meg, amelyeket korábban nem ismertünk. Például az a kérdés, ki szereti, ki nem szereti az Európai Uniót. Ez végighömpölyög az egész társadalmon. Nem kell politikai tudornak lenni ahhoz, hogy ezekben a klisékben a társadalom tagjai el tudják helyezni magukat.

Tehát ezekben a leegyszerűsített üzenetekben könnyen lehet gondolkodni és vonzódni hozzájuk?

Igen. Az egész világ gyors reakciókat igényel, nem kell különösebben mélyen fejtegetni a dolgokat, oda kell csapni, azonnal véleményt alkotni. Jó néhány olyan új dolog merül fel, amely a nyugat-európai társadalmak fénykorában még nem létezett. Ezért tudtak ők egy nyugodt nemzetállami fejlődést véghez vinni. Ez számunkra nem adatik meg. 1990-ben ugyan visszanyertük a nemzeti függetlenségünket, de nem sokkal később máris az európai integráció kérdésén törhettük a fejünket. Összesűrítve kellene végigjárnunk azt az utat, amelyet a nyugati országoknak, ez pedig egyszerűen képtelenség. Nem is beszélve arról, hogy az a gazdasági prosperitás, ami nekik 1945 után megadatott, az 1990-es években nálunk még sehol nem volt. Az emberek nemcsak eszmékben hisznek, az anyagiak is esszenciális tényezőnek számítanak, és ezek az új demokráciák gazdaságilag nem voltak teljesítőképesek. Az egész magyar társadalom ugyanazokat a kliséket és szlogeneket hangoztatja, mint a pártok. Ilyen szempontból könnyedén egymásra találnak.

A felvázolt okokat megvizsgálva kijelenthetjük, hogy ez a fajta polarizáció csak Magyarországra jellemző?

Azok közé a kutatók közé tartozom, akik azt mondják, hogy Magyarország sok tekintetben hasonló, mint Kelet-Közép-Európa más országai, ugyanakkor egyedi. Az „orbánizmushoz” hasonló technikákról már olvastam több évszázaddal ezelőtti politikai brosúrákban. A magyar politika mindig küzdött Európával, nem Orbán Viktor az első, aki ezt kommunikálja. A régi magyar politikusok a töröktől akarták megvédeni Európát, a mostaniak a bevándorlóktól.

Tehát ugyanaz a narratíva.

Legalábbis a mai sokban emlékeztet a régire. Éppen ezért gondolom, hogy az az ellenzék, amely erre nincs tekintettel, nem elemzi a helyzetet mélyrehatóan, az nem fogja tudni megérteni és megváltoztatni. A különböző politikai szereplők hatnak egymásra. Nagyon sok múlik azon, mit hoz ki az egyik résztvevő a másikból. Képes-e például elérni a mai ellenzék, hogy a kormánypárt megváltozzon. Az eszközeik alapján nem. De a jobboldalnak sem sikerül fordítva. Az ellenzék szerint a Fidesz mindent rosszabbul csinál, mint Európa. A magyar jobboldal pedig azt mondja, hogy ők demokratikusabbak, mint Európa. A mai magyar politika sok tekintetben a történelmet képviseli, éppen ezért a politikában a múltat lezártnak vélni hibás megközelítés.

 

Pelva Csenge / 168

Legnépszerűbb cikkeink