Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Mentálisan is megtépázta a népet járvány

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Pozsonyi Roland

Majdnem 20 ezer dolgozót kérdeztek arról, hogyan hatott a lelki egészségükre a világjárvány ideje alatt. A válaszadók 53 százaléka szerint negatívan.

Október 10-e, azaz a mentális egészség világnapja apropóján több mint 18 500 szakembert kérdezett meg arról a Hays nevű cég, hogyan változott a lelki egészségük a világjárvány ideje alatt. A válaszadók 53 százaléka szerint negatívan, 22 százalékuk szerint pozitívan hatott a pandémia a mentális jóllétükre. 25 százalék nem érzékelt semmilyen változást ezen a téren – írta a Pénzcentrum.

A felmérés eredményeire Tammy Nagy-Stellini, a Hays Hungary ügyvezetője így reagált: „Talán nem meglepő, hogy a válaszadók többsége szerint a pandémia nyomot hagyott a mentális egészségükön. A világjárvány alatt egy sor új kihívással kellett szembenéznünk, amit mindenki a maga módján közelített meg és élt át. Azt gondolom, hogy a munkáltatóknak felelősségük van a munkavállalóik jóllétéért, és a pandémia idején ez a felelősségi kör még nagyobb jelentőséget szerzett.”

A hibrid munkavégzési modellek elterjedésével az irodai bejárás és a home office váltakozása általános lett. Noha a vállalatok többségénél bebizonyosodott, hogy a távoli munkavégzés jól működik, a vezetők számára nehezebb felmérni ebben a formában, hogy a munkavállalóik igényelnek-e kiemeltebb figyelmet vagy extra támogatást. „A szervezetek többféle módon tudják csökkenteni az új munkavégzési modellel járó stresszt. Például azzal, hogy tisztázzák a munkavállalók felé támasztott elvárásokat, kifejezik, hogy megbecsülik a befektetett munkát, és azt is kiemelik, hogy az hogyan járul hozzá az üzlet sikerességéhez. Emellett sokan interaktív programokat szerveznek, amelyek nem helyszínhez kötöttek, illetve rendszeresen kommunikálnak csapat szinten” – tette hozzá Tammy Nagy-Stellini.

A mentális egészség világnapjának idei tematikája a „mentális egészség egy egyenlőtlen világban”. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg ember küzd valamilyen mentális zavarral, az előítéletek és a megkülönböztetés, vagy az attól való félelem miatt viszont nem jutnak megfelelő segítséghez.

Legnépszerűbb cikkeink