Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A legutóbbi ellenfél részéről biztatják a Ferencvárost

Létrehozva:

Ferencváros-Betis 1-3 | Fotó: AFP / Attila Kisbenedek

Fernando Fernández, a Real Betis labdarúgócsapatának másodedzője szerint a Ferencváros versenyben lehet a továbbjutó helyek valamelyikéért az Európa-ligában.

A spanyol együttes azonos csoportban szerepel a magyar bajnokkal.

A 42 éves szakember, aki korábban játékosként erősítette, majd edzőként irányította a Diósgyőri VTK együttesét, az M1 aktuális csatornának elmondta: sok barátja van Miskolcon, így továbbra is figyelemmel követi a jelenleg másodosztályú csapatot, és az élvonalbeli küzdelmeket is. A spanyol tréner kiemelte, a magyar futball, így a Ferencváros is óriásit fejlődött az elmúlt tíz évben, mára már egyáltalán nem meglepetés, hogy a zöld-fehérek sorozatban harmadszor is egy európai kupasorozat csoportkörében szerepelnek.

Fernando Fernández megjegyezte, a Betis három sorozatban is érdekelt, ráadásul az Európa-liga fináléját éppen Sevillában rendezik, de egyelőre mérkőzésről mérkőzésre készülnek. Hozzátette, a Ferencváros is odaérhet a továbbjutást jelentő első három hely – a harmadikkal a Konferencia-ligába lehet átkerülni – valamelyikére.

A szakember kiemelte: rendkívül büszke rá, hogy az elmúlt húsz-harminc év egyik meghatározó edzője, a chilei Manuel Pellegrini mellett dolgozhat, akinek korábban játékosa is volt. Hozzátette, a Betisnél az a cél, hogy a gárda hasonlóan jól szerepeljen a La Ligában, mint az előző szezonban, amikor is a hatodik helyen zárt – olvasható az MTI összefoglalójában.

A Ferencváros egyébként 3-1-es vereséget szenvedett egy héttel ezelőtt a Real Betistől. Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a végeredménnyel érthetően nem, együttese teljesítményével viszont elégedett volt. Az osztrák szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón hozzátette, kicsit balszerencsés volt csapata, amely összességében jó mérkőzést játszott egy olyan ellenféllel szemben, amely magabiztosan tartja a labdát és rendkívül keveset hibázik.

A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2-1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.

Legnépszerűbb cikkeink